Kajak-kenu: Vajdát reggelente fagyos kenu várja a melegövi táborban

Vágólapra másolva!
2012.02.06. 14:00
null
Vajda Attila az időjárás miatt jelenleg nem ideális körülmények között készül (Fotó: NS-archív)
Címkék
Vajda Attilának sem kedvez az európai hideg. Olimpiai bajnok kenusunk a portugáliai edzőtáborban nem mondott le a vízi edzésekről, de ennek érdekében minden reggel jeget tör a hajójában.

Igazán szerencsésnek mondhatják magukat azok a kenusok, akik január végétől Malajziában készülnek fel a májusi, poznani olimpiai pótkvalifikációs versenyre. Kozmann György, Tóth Márton, a Sáfrán testvérek és a teljes C–2-es kenuskeret trópusi melegben, tökéletes körülmények között végezheti a napi edzéseket.

„A SZEGEDIEK FÚJTÁK LE
A FLORIDAI TÁBORT”
„A szövetség nyitott lett volna rá, hogy Vajda Attila floridai edzőtáborát megszervezze, ám végül saját egyesülete és edzője fújta le ezt a tábort, és kérte a portugáliai helyszínt” – mondta Schmidt Gábor, a honi szövetség főtitkára.

Peking olimpiai bajnoka, Vajda Attila ellenben Portugáliában tölti a februárt, illetve a márciust, és mivel Európa gyakorlatilag hótakaróba burkolózott, Vécsi Viktor tanítványa rendkívüli hidegben kezdte el a vizes edzéseket.

„Reggel fel kellett törnöm a jeget a hajóban” – szólt a minap a kétszeres világbajnok egyik Facebook-bejegyzése. Nem tud mit tenni, dacol a körülményekkel, és várja a felmelegedést.

„Öt napja vagyunk itt Portugáliában, a Nelo edzőközpontjában, és körülbelül hét-nyolc fok az átlaghőmérséklet – mesélte Vajda Attila. – Amikor fél tizenegykor először vízre szállunk, úgy általában két fok van, és elég erős szél, vagyis egyelőre csak képzeljük, hogy meleg vizes táborban vagyunk. Ettől függetlenül nem hagyjuk ki az evezést, az elmúlt négy napban már száz kilométert lapátoltunk, gyűjtjük a kilométereket. Emellett még kondizunk, szaunázunk, a futást egy kicsit később kezdjük el, amikor már melegebb lesz.”

A Sáfrán Mátyás által készített kép
kiváló állapotokról számol be Malajziából
A Sáfrán Mátyás által készített kép kiváló állapotokról számol be Malajziából

Nem csak Vajda Attilának gyűlt meg a baja a hideggel. Vécsi Viktor csoportja mellett már hetek óta itt készül háromszoros olimpiai bajnokunk, Janics Natasa is.

„Natasával nem nagyon találkozunk, egészen más az időrendünk, és nem is igazán edzünk majd közösen – folytatta a szegedi versenyző. – Úgy tudom, a kétszáz méterre készülő Horváth Gáborral lesznek majd a későbbiekben közös tréningjei, de mi egyelőre nagyon az elején járunk. A lényeg, hogy melegedjen egy kicsit az idő, a helyiek szerint itt még sosem volt ennyire hideg.”

És hogy Vajda miért nem tudott Malajziához hasonlóan meleg övi helyszínre utazni?

„Amikor le kellett adni az edzőtábor igényeket, jóval a tavalyi világbajnokság előtt, mi Floridát jelöltük meg lehetséges helyszínként – mondta a szegedi versenyző. – Akkor a szövetségben azt mondták, próbáljunk meg Európában maradni, így esett a választásunk Portugáliára. Persze akkor senki sem kalkulálhatta be, hogy mi vár ebben az időszakban Európára. Most egy kicsit irigykedve nézem a malajziai stáb fotóit a Facebookon.”

Legfrissebb hírek

Rabb Krisztián jövőre is nagy célokat tűz ki maga elé

Egyéb egyéni
19 perce

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
52 perce

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
1 órája

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
2 órája

Erste Liga: négymeccses eltiltást kapott a játékvezetőt megharapó hokis

Jégkorong
2 órája

Deli Betty nagyi élete a lelátón

Egyéb egyéni
2 órája

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
3 órája

IFFHS: ismét Luis de la Fuente az év férfi szövetségi kapitánya

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik