Kajak-kenu: Janics és Kovács az egyes után a párosukra koncentrálna

Vágólapra másolva!
2012.04.17. 15:48
Címkék
A női kajak szakág a tavalyi, szegedi világbajnokságon már megszerezte a maximális olimpiai kvótát – esetükben ez hat versenyző indulását jelenti –, de az csak a hazai válogatókat követőn derül ki, hogy ki és milyen számban állhat oda a rajthoz. Háromszoros olimpiai bajnokunknál, Janics Natasánál a két egyes prioritást élvez – miként több honi riválisánál is –, de adott esetben szívesen összeülne Kovács Katalinnal: párosuk Athén után Pekingben is legyőzhetetlennek bizonyult.

„Ebben az időszakban az egyes felkészülés a hangsúlyos mindannyiunk számára. Sokan szeretnénk ötszáz és kétszáz egyesben is ott lenni az olimpián, és a hosszabbik távon az idő szűke miatt ezúttal kizárt a duplázás – mondta Janics Natasa. – Vagyis ha Kati vagy én indulok ötszáz egyesben, egyértelműen le kell mondanunk a párosról. Én nyitott vagyok arra, hogy ha úgy adódik, együtt fussunk neki az olimpiai válogatónak. Egyelőre én csak arra koncentrálok, hogy bekerüljek az olimpiai csapatba, aztán ha már londoni utazó vagyok, merek nagyobb vágyakat is megfogalmazni.”Janics Natasa. – Vagyis ha Kati vagy én indulok ötszáz egyesben, egyértelműen le kell mondanunk a párosról. Én nyitott vagyok arra, hogy ha úgy adódik, együtt fussunk neki az olimpiai válogatónak. Egyelőre én csak arra koncentrálok, hogy bekerüljek az olimpiai csapatba, aztán ha már londoni utazó vagyok, merek nagyobb vágyakat is megfogalmazni.”

„Natasához hasonlóan gondolkodom én is a válogatókkal kapcsolatban – nyilatkozta Kovács Katalin. – Ahogyan ő, természetesen én is az egyest helyezem előtérbe, és az eredmények ismeretében tudok bármit is mondani a párossal kapcsolatban. Hogy elméletben miként gondolkozom a párosunkról? Én is Natasa mellé teszem le a voksomat, vele szeretnék egy hajóban ülni. A válogatót megelőző időszakban pedig szeretném, ha jó pár közös edzést tudnánk le.”

Legfrissebb hírek

Női kézi: megvan a nyolcadik dunaújvárosi távozó is

Kézilabda
11 perce

Luke Littler szombat este játszik – íme, a darts-vb 3. fordulójának időrendi beosztása

Egyéb egyéni
11 perce

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (I. rész)

Labdarúgó NB I
50 perce

NS-infó: Marián Sluka lehet a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője

Labdarúgó NB II
1 órája

„Brunót lehetetlen pótolni” – Ruben Amorim az irányítója kieséséről

Angol labdarúgás
1 órája

Újabb orosz sportolóknak adott semleges státuszt a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
1 órája

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
2 órája

Budafoki szüret – három meccsen húsz gól

Népsport
2 órája
Ezek is érdekelhetik