Kajak-kenu: Vajda Attila bízik a coimbrai munka londoni gyümölcsében

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.04.06. 13:52
null
Vajda és társai Portugáliában rendhagyó, 50-60 méter mély vízen eveztek (Fotó: NS-archív, Tumbász Hédi)
Címkék
Hazatért Portugáliából Vajda Attila; az EDF Démász-Szeged olimpiai bajnok kenusa és csapattársai kétszer négy hetet edzőtáboroztak a dél-európai országban. Peking aranyérmese Makai Tibor és Fürdök Gábor segítségével „falta a kilométereket” Coimbrában.

„Az első héten még egy kicsit szeles volt az idő, ám utána már kellemes tavaszi melegben tudtunk edzeni – értékelte az edzőtábort az önkormányzati sajtószolgálat honlapján Vajda Attila. – Nyugodtan mondhatom, hogy a felkészülés jól sikerült, hiszen betegség és sérülés sem hátráltatta a munkát. Jó döntés volt Portugália, mert ideális körülmények között dolgozhattunk. Egy duzzasztógáton eveztünk, meg kellett szokni, hogy alattunk ötven-hatvan méter mély víz van, de rövid idő alatt ráállt a kezünk a megfelelő technikára. Makai Tibivel és Fürdök Gabival nehéz programot csináltunk végig Vécsi Viktor irányításával, de bízom benne, hogy meglesz a gyümölcse.”

Vajda Attila a tavalyi, szegedi világbajnokságon 1000 méter egyesben aratott győzelmével olimpiai kvótát szerzett az országnak – kenuban jelenleg más kvótásunk még nincs, a poznani pótkvalifikációs versenyen lesz lehetőségünk ennek megszerzésére, közvetlenül a lengyelországi vk előtt –, és a válogatók során elég lesz egy versenyt nyernie ahhoz, hogy bekerüljön a londoni utazó csapatba.

A kétszeres vb-aranyérmes versenyző május 5-én versenyez először, rajthoz áll a tájékoztató viadalon, majd május 25-én a duisburgi világkupán is indul.

Legfrissebb hírek

Újabb orosz sportolóknak adott semleges státuszt a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
13 perce

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
41 perce

Budafoki szüret – három meccsen húsz gól

Népsport
1 órája

Rabb Krisztián jövőre is nagy célokat tűz ki maga elé

Egyéb egyéni
1 órája

Kosárlabda: kialakult a rájátszás mezőnye az utánpótlás-bajnokságokban

Utánpótlássport
1 órája

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
2 órája

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
3 órája

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik