Kajak-kenu: Vajda idén is bejelentkezett a sárkányhajós roadshow-ra

Vágólapra másolva!
2012.04.29. 12:45
Címkék
Vízre a hajókat, kezdődik a „sárkányszezon”! Május 12-én a hagyományoknak megfelelően a győri Aranyparton indul a hétfordulós Roadshow, amely ismét megmozgatja Magyarországot.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség az elmúlt években nagy sikerrel „tette vízre” új versenysorozatát, a roadshow-t, amelyre minden évben egyre több csapat adja le nevezését. A legnagyobb létszámú versenyeket természetesen a sárkányhajó magyarországi fellegváraként is számon tartott Győrben, illetve Nagykanizsán rendezik meg, ám a többi helyszínen is minden kategóriában (céges, települések közötti, iskolás, stb.) fokozott az érdeklődés.

A HÉTÁLLOMÁSOS SÁRKÁNYHAJÓS ROADSHOW PROGRAMJA
Győr: május 12.
Nagykanizsa: június 2.
Balatonfüred: június 23.
Baja: június 30.
Tiszaújváros: július 7.
Kecskemét: július 28.
Budapest: szeptember 8-9.

Az idén két új város mutatkozik be, július 7-én Tiszaújvárosban, míg július 28-án Kecskeméten rendeznek fordulót – utóbbi állomás egyben válogatóverseny is lesz az augusztus végi milánói világbajnokságra. A tiszaújvárosi verseny is szolgál érdekességgel: a roadshow-t ugyanis a Triatlon Nagyhét keretében bonyolítják le, méghozzá meglehetősen rendhagyó formában. A városi tavon ugyanis 10-es hajók mérhetik össze tudásukat 100 méteren!

Bár a londoni olimpia évét éljük, s élversenyzőink a július végén-augusztus elején zajló ötkarikás játékokra koncentrálnak, a síkvizesek közül többen is jelezték, szeretnének ott lenni a milánói világbajnokságon. Pekingi olimpiai bajnok kenusunk, Vajda Attila is jelezte már részvételi szándékát Reményi Péter, a Römi Sárkányhajó csapat felé, ő minden bizonnyal sokat lendíthet majd a magyar csapat szereplésén.

Legfrissebb hírek

Női kézi: megvan a nyolcadik dunaújvárosi távozó is

Kézilabda
11 perce

Luke Littler szombat este játszik – íme, a darts-vb 3. fordulójának időrendi beosztása

Egyéb egyéni
12 perce

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (I. rész)

Labdarúgó NB I
51 perce

NS-infó: Marián Sluka lehet a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője

Labdarúgó NB II
1 órája

„Brunót lehetetlen pótolni” – Ruben Amorim az irányítója kieséséről

Angol labdarúgás
1 órája

Újabb orosz sportolóknak adott semleges státuszt a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
1 órája

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
2 órája

Budafoki szüret – három meccsen húsz gól

Népsport
2 órája
Ezek is érdekelhetik