Kajak-kenu: szombaton Göd-kupa Kammererrel és Paumannal

Vágólapra másolva!
2012.08.21. 11:46
Címkék
A Dunakanyar egyik legnagyobb kajak-kenu eseményére kerül sor augusztus 25-én. A Göd-kupán utánpótlás kajak- és több korosztálynak meghirdetett, szabadidős indiánkenu-futamokon lehet majd rajthoz állni. A Gödi SE Kajak-kenu Szakosztálya és a Dunai Vízisport Alapítvány közös eseményén a pályafutását Gödön kezdő, háromszoros olimpiai bajnok, londoni ezüstérmes Kammerer Zoltán és a váci Pauman Dániel is ígérte részvételét.

„A Dunakanyar a magyar kajaksport szilíciumvölgye” – mondta Vaskuti István korábban.

„Augusztus 25-én a 19. alkalommal szervezzük a kajakos-szilíciumvölgyben a Göd-kupát. Vaskuti szavait igazolja a londoni olimpián ezüstérmet nyert kajaknégyes is, melyben két, Gödi SE-ben nevelkedő versenyző is ült, Kammerer Zoltán és Kulifai Tamás. Ők is sokszor versenyeztek a Göd-kupán, csakúgy, mint a váci Pauman Dani. Az idei viadalon délelőtt 20 kajakfutamban küzdenek az utánpótláskorúak, a tavalyi 8 egyesülettel szemben az idén 10-12-re számítunk. Új résztvevőként jelentkeztek a velencei, dorogi és ráckevei kajakosok. Tavaly 189 versenyző nevezett, az idén több résztvevőre számítunk.”

„A délutáni indiánkenu-futamokban párosok, családok, tetszőleges összetételű happy négyesek indulhatnak. A táv minden esetben két kilométer. A kilenc kenufutamban tavaly 140 egység indult; az idén is hasonló részvételre számítunk, annyi változtatással, hogy a fiatalabb versenyzőket erősebben elkülönítjük az egyes futamokban, így az idősebb, amatőr résztvevőknek több esélye lesz a jó szereplésre. A korábbi évekhez hasonlóan délben bográcsebédet kínálunk, este a gödi Scarabeus és a Wesselényi Szakközépiskola rock zenekara, a Re-Generáció Band zenél” – ismertette Barazutti László szakosztályvezető.

A rendezvényre az alsógödi Duna-parti vízterületen (Béke utca végénél, GSE csónakház) reggel 9 és este fél hét között kerül sor.

Legfrissebb hírek

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
2 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
3 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
4 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
5 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
5 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
5 órája

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
5 órája

Rapport Richárd is asztalhoz ül a rapid és villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
5 órája
Ezek is érdekelhetik