Kajak-kenu: 65 magyar érem a szegedi EORV-n

2012.09.16. 20:32
Címkék
Huszonhat arany-, 22 ezüst- és 17 bronzérmet lapátoltak össze a magyar kajak-kenusok a szegedi Olimpiai Reménységek Versenyén, amelyen 27 nemzet versenyzői álltak rajthoz. A legeredményesebb versenyző a 16 esztendős kenus Hajdu Jonatán Dániel lett, aki összességében négy győzelemnek és egy második helynek örülhetett.

A magyar kajakosok és kenusok a nagy konkurencia ellenére is kitettek magukért – az eddigiektől eltérően példának okáért amerikai, kanadai és ausztrál versenyzőket is köszönthettünk a mezőnyben –, összességében 65 érmet nyertek, ebből 26 aranyat, csakúgy mint a tavalyi bydgoszi EORV-n.

„Tökéletes hétvége van mögöttünk – értékelte a csapat szereplését Hüttner Csaba ifjúsági kapitány. – A 15, 16, 17 éves versenyzőink nagyon is komolyan vették a feladatukat, fantasztikus sikereket értek el, igazi kis olimpiát láthattunk a Maty-éren. A csapatból kiemelkedett a kenus Hajdu Jonatán Dániel teljesítménye, aki négy aranyéremmel és egy ezüsttel a legeredményesebb versenyző lett, férfi kajakban Birkás Balázs, valamint Noé Zsombor és Vass Péter is három-három győzelmet ért el, a lányoknál pedig Szabó Ágnes és Malcsiner Eszter szintén három-három elsőséggel lett a legjobb. Versenyzőink és a szervezők is teljesítményével is elégedettek lehetünk, úgy gondolom mindenki büszkén, jó érzésekkel, élményekkel gazdagon térhet majd haza erről a versenyről."

Legfrissebb hírek

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
12 perce

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
17 perce

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
33 perce

Lenny Joseph: Minden nap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
1 órája

Gera Dániel: Nincs bennem félsz, nyugodtan tértem vissza Iránba

Légiósok
1 órája

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
7 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
7 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
7 órája