Kajak-kenu: elhunyt a kétszeres olimpiai ezüstérmes Szente András

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.09.17. 09:43
Floridai nyaralása során váratlanul meghalt Szente András, aki az 1960-as római olimpián a kajak kettesek 1000 méteres versenyszámában, illetve a 4x500 méteres váltóban ezüstérmet nyert.

A család tájékoztatása szerint a 72 éves Szente András pénteken hunyt el. Az egykori kiváló kajakos párosban Mészáros Györggyel, a váltóban pedig Szőllősi Imrével, Kemecsey Imrével és Mészárossal végzett másodikként az 1960-as játékokon.

1957-ben ifjúsági bajnokként a felnőtt ob-n is elindulhatott, egy évvel később pedig K–4 1000 méteren már világbajnoki ezüstérmes lett. 1959-ben ült össze Mészáros Györggyel, akivel tízszeres magyar bajnokok lettek. Kétszeres Európa-bajnokként mehettek a római olimpiára, amelyen szoros versenyben végeztek másodikként. Szente indult a tokiói játékokon is, amelyen a K–4 1000 méteren negyedik helyezett csapat tagja volt. Szente András sikeres mérnökként 1970 óta az Egyesült Államokban élt.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt kollégánk, a párizsi olimpiáról is tudósító Csudai Sándor

Egyéb egyéni
Tegnap, 13:17

Elhunyt a norvég futball egyik nagy egyénisége, Age Hareide

Minden más foci
2025.12.19. 09:10

Lelőttek egy volt válogatott ecuadori labdarúgót

Minden más foci
2025.12.18. 08:28

Elhunyt a legendás cseh jégkorongozó, Josef Horesovsky

Jégkorong
2025.12.17. 15:53

A kézilabda számomra több volt, mint sport – búcsúinterjú Mohácsi Árpáddal

Kézilabda
2025.12.13. 21:11

Gyász: elhunyt Róth Kálmán, a Győri ETO KC legendás edzője

Kézilabda
2025.12.11. 19:12

Gyász: elhunyt a korábbi élvonalbeli labdarúgó

Labdarúgó NB I
2025.12.11. 13:43

Gyász: január 6-án temetik Sághi Istvánt

Egyéb egyéni
2025.12.08. 18:31
Ezek is érdekelhetik