Kajak-kenu: „Janics stílusa sok magyart felháborított”

Vágólapra másolva!
2012.10.16. 17:59
Címkék
Sok pénze ragadhat Szegeden Douchev-Janics Natasának, amennyiben a város nem veszi vissza tőle a Bárkát. A kajak-kenus tulajdonában lévő egykori kisvendéglő visszavásárlásáról nyáron döntött a pénzügyi bizottság, a testületnek most újra állást kell foglalnia – számolt be róla a delmagyar.hu.

A sportoló még 2007-ben vette meg az IKV-tól az egykor szebb napokat látott kisvendéglőt, a visszavétel mellett az önkormányzat nyolc tagú pénzügyi bizottsága ellenszavazat nélkül, két tartózkodás mellett döntött még júniusban, most azonban újra állást kell foglalnia a testületnek. Mint ismert, azóta Janics bejelentette, hogy szerb színekben kívánja folytatni pályafutását, azonban ehhez még meg kell egyezni a magyar szövetséggel.

„Szeptember tizennyolcadikán küldték be Natasáék az önkormányzathoz azokat a papírokat, amelyek az adásvétel megkötéséhez szükségesek. Bármikor aláírhattam volna, de mégsem tettem: Natasa anyaként és feleségként hozott egy döntést, amelybe nincs jogunk beleszólni, de az elmúlt időszakban a stílusa sok magyart felháborított” – mondta a Délmagyarnak Botka László. A szegedi polgármestertől a sportoló menedzserén keresztül kért időpontot egy személyes találkozóra a hétre, ahol tisztázni tudják majd a Bárka ügyét.

„Natasa eligazolásának hírére sokan azt mondják, hogy ezután már semmilyen támogatást ne adjunk neki. Mások szerint viszont a továbbiakban is megérdemli ezt. A Bárka ügyét újbóli állásfoglalásra vissza fogom küldeni a pénzügyi bizottságnak” – mondta Botka László.

Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
4 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
6 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
9 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
10 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
11 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
12 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
12 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
12 órája
Ezek is érdekelhetik