Videó: Azok után, amiket értem nem tettek, nincs joguk - Paksy

2012.10.01. 15:09
Címkék
Az NSO Tv is ott járt a hétfői sajtótájékoztatón, amelyen Paksy Tímea bejelentette, Ausztriában folytatja pályafutását, de most elsősorban a civil életre koncentrál. A világbajnok kajakos őszintén beszélt érzéseiről. Almási Nándor, Ausztria szövetségi kapitánya és Paksy edzője is elmondta véleményét az ügyről. 

„Az megint nagyon szép lenne, ha velem lenne példa statuálva erre az intézkedésre” – utalt Paksy arra az újságírói kérdésre, mely szerint a honi szövetségben létezik egy olyan belső szabály a nemzetközi átigazolásokra vonatkozóan, amelyben az szerepel, hogy olimpiai, világ- és Európa-bajnok versenyző nem igazolhat át. Vagyis kénytelen letölteni a kétéves pauzát, amely abban az esetben lép életbe, ha a két érintett szövetség nem tud egymással megegyezni.

„Igazából nem gondolom úgy, hogy azok után, amiket értem tettek, illetve értem nem tettek, nincs joguk, hogy beleszóljanak az életembe. Tehát ha ők annyira akarták volna, hogy maradjak, lehet, hogy egy-két olimpián részt tudtam volna venni.”

„Most lehet, hogy nagyképűen hangzik, de kicsit kevésbé motivál, hogy az ikszedik világbajnokság után nekem még egy legyen, csak az olimpiai részvétel tud kihívásokat adni. Egyrészt hosszú a Rióig hátralévő négy év, másrészt rövid, hiszen négy évvel ezelőtt is hosszúnak éreztem, és már megint itt vagyunk. Tehát egy biztos, hogy ezt az évet úgymond most lazára veszem. Aztán hogy ebből mi sül ki, bármi lehet.”

„SZÉP LENNE, HA MEGINT VELEM AKARNÁNAK PÉLDÁT STATUÁLNI”

Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
45 perce

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 5. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
53 perce

Korábbi NBA-játékosok jelezték, jelentkeznének a női liga jövő évi draftjára

Amerikai sportok
1 órája

Pigniczki Fanni a 36. helyen végzett egyéni összetettben az rg vb-n

Torna
1 órája

Tóth Balázsék meccsével indul pénteken az angol másodosztály idénye

Angol labdarúgás
1 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Fucsovics feladta, Udvardy kikapott Cincinnatiben

Tenisz
1 órája

Kézilabda: győzelemmel folytatta a felkészülést a Veszprém és az FTC

Kézilabda
2 órája