Kajak-kenu: Kozák Danuta edzőt vagy akár klubot is válthat - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2012.11.13. 09:51
null
A kétszeres olimpiai bajnok akár a Honvédot is hajlandó lenne elhagyni (Fotó: NS-archív, Szabó Miklós)
Címkék
Csipes Ferenc tanítványa, a Londonban kétszeres olimpiai bajnok Kozák Danuta a jövőben új edzővel, méghozzá a vőlegényével, Somogyi Bélával dolgozna, és ha ez a Honvédnál nem lehetséges, akkor klubot is válthat – írja a Blikk.

 

„Nyolc éve vagyok együtt a párommal, nagyon sokat köszönhetek neki is, hiszen ő korábban kenuzott – nyilatkozta a Blikknek Somogyi Béláról Kozák Danuta. – Az utóbbi időben jó néhányszor hallottam, hogy vezetőedzőnknek, Csipes Ferinek rengeteg a feladata, nem jut mindenre ideje. Innen jött az ötlet, hogy Béla, aki éppen most szerzi meg az edzői képesítést, besegíthetne neki. Remélem, hogy közös nevezőre tudunk jutni a szakosztály vezetőivel.”

Kozák klubjánál, a Bp. Honvédnál nem örültek ennek az ötletnek. „Büszkeségünk valóban szokatlan kéréshez kötötte a szerződéshosszabbítását. Szeretnénk őt megtartani, de nem mindenáron” – mondta a lapnak szűkszavúan Horváth Gábor szakosztály-igazgató.

Ugyanakkor Kozák már megkereste a BSE vezetőit is az ügyben.

„Az olimpiai bajnoknő részéről volt egy megkeresés. Átigazolna hozzánk, ha a vőlegényével készülhetne – fogalmazott Balázs Péter, a klub szakosztályvezetője. – Anyagi lehetőségeink behatároltak, ezért a felvetést eljuttattam az elnökségi tagokhoz."

 

Legfrissebb hírek

Távozott a Dunaújvárosi Acélbikák házi gól- és pontkirálya

Jégkorong
17 perce

Mozifilmet készítenek a Barcelona női futballcsapatának klasszisáról

Spanyol labdarúgás
46 perce

Az egyik szeme sír, a másik nevet a világbajnokság után

Csupasport
50 perce

A Liverpool sztárigazolásai csalódást okoztak; nagy fogás Madridban, Münchenben és Manchesterben

Minden más foci
1 órája

Nikola Jokics karácsonyi ajándéka: 56 pont a Minnesota ellen

Amerikai sportok
2 órája

Tenisz: Jack Draper hamarosan visszatér és ott lesz Melbourne-ben

Tenisz
2 órája

„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Egyéb egyéni
2 órája

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
8 órája
Ezek is érdekelhetik