Kajak-kenu: Fábiánné és az ezüstnégyes 3 tagja a Vasasban folytatja

2012.12.14. 14:42
Hivatalossá vált, hogy Fábiánné Rozsnyói Katalin, illetve az olimpiai ezüstérmes férfi kajaknégyes három tagja, Kulifai Tamás, Pauman Dániel és Tóth Dávid Rióig a Vasasban folytatja a pályafutását.

„Számomra a legfontosabb azvolt, hogy megnyugtató és nyugodt körülmények között tudjuk megkezdeni a felkészülést a riói olimpiára, hiszen versenyzőim és számomra ez a következő cél. Az elmúlt hetek egyeztetései, az az empátia, amelyet személy szerint én és csapatom kapott a Vasas elnökétől és munkatársaitól, engem megnyugtatott, hogy jó döntést hoztunk” – nyilatkozta a vasassc.hu-nak Fábiánné Rozsnyói Katalin.
„Számomra a legfontosabb azvolt, hogy megnyugtató és nyugodt körülmények között tudjuk megkezdeni a felkészülést a riói olimpiára, hiszen versenyzőim és számomra ez a következő cél. Az elmúlt hetek egyeztetései, az az empátia, amelyet személy szerint én és csapatom kapott a Vasas elnökétől és munkatársaitól, engem megnyugtatott, hogy jó döntést hoztunk” – nyilatkozta a vasassc.hu-nak Fábiánné Rozsnyói Katalin.

„Mindannyian nagyon örülünk, hogy egy ilyen nagy múltú egyesület, mint a Vasas otthont adott nekünk és most már újra csak a felkészülésre, az előttünk álló feladatokra koncentrálhatunk. Az elmúlt napokban is meggyőződhettünk arról, az egyesület vezetése mindent megtesz, hogy Kati néni vezetésével – aki nagy örömünkre vállalta a felkészítésünket – a legjobb körülmények között dolgozhasson a mi kis hatfős csapatunk, amelyhez rövidesen újra csatlakozik Kammerer Zoli is" – mondta Pauman Dániel.

A kitűnő szakember és a három kajakos korábban az MTK alkalmazásában állt, de szeptember 30-án lejárt a szerződésük, és nem hosszabbították meg azt – többek között azért sem, mert a kék-fehérek tartozásokat halmoztak fel sportolóik felé. Fábiánné és a négyes érintett tagjai bizalomvesztéssel és a tartozások tényével indokolták a távozásukat. A kajakosok már ekkor közölték: eddig is az edző miatt maradtak a klubnál, és továbbra is vele képzelik el a pályafutásukat.

 

Legfrissebb hírek

Los Angelesig Tóth Dávid marad a kajakosok szövetségi kapitánya

Kajak-kenu
2026.09.23. 16:41

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kajakozóink megismételhetik Poznanban tavalyi vb-remeklésüket

Kajak-kenu
2026.08.25. 13:25

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58