Kajak-kenu: Csay, Kiss T. és Noé M. utazhat a világjátékokra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.30. 12:04
A hétvégi gyorsasági Európa- és világbajnoki válogatóverseny után ezúttal hosszú távon, 11.9 kilométeren mérkőztek meg a kajak-kenusok egy világverseny, konkrétan a július végi-augusztus eleji világjátékokon való részvételért. A három szakágban Csay Renáta, Kiss Tamás és Noé Milán képviselheti a magyar színeket Caliban.

Csay Renáta a nőknél egyedüliként szállt vízre az indulási jogért zajló válogatóversenyen. A győriek maratoni világbajnoka nem alibizett a rá szabott 11.9 kilométeren, kőkeményen odatette magát a „szólóversenyben” is, és jobb időt lapátolt, mint a férfi kenusok az ő döntőjük során.

Utóbbiban már volt küzdelem, nem is akármilyen: a többesélyes csatából a csepeliek olimpiai bronzérmese, Kiss Tamás jött ki győztesen, aki a hajrában lépett el a győriek tehetségétől, Varga Dávidtól.

A férfi kajakosoknál Noé Milán hétvégi 5000 méteres győzelme után ismét a legjobb tudott lenni. A Váci Hajó versenyzője Petrovics Mátéval és testvérével, Noé Bálinttal az utolsó futószakaszig együtt volt, ám Milán akkor előnyre tett szert, és bár a szegedi Petrovics még fel tudott kapaszkodni, a finisben – ahogyan vasárnap is – verhetetlennek bizonyult.

 

Csütörtökön a párosok válogatóversenyét rendezik meg Szegeden.

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

A vb-rekorder Csay Renáta lánya, Kolozsvári Lili két aranyérmet nyert Győrben

Kajak-kenu
2025.09.05. 13:20

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13
Ezek is érdekelhetik