Kajak-kenu: újabb három magyar hajó döntős 200 m-en

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.07.13. 10:05
A vasárnap reggeli középfutamok során újabb három magyar hajó biztosította a helyét a döntőben 200 méteren a németországi Brandenburgban zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon.

Elsőként Tótka Sándor, a Kőrös Kajak ifjúsági olimpiai bajnok kajakosa szállt vízre, s hasonlóan a győztes előfutamhoz, ezúttal is remek teljesítményt nyújtott: nyernie ugyan nem sikerült, de második helyével magabiztosan lépett tovább a legjobb kilenc közé.Tótka Sándor, a Kőrös Kajak ifjúsági olimpiai bajnok kajakosa szállt vízre, s hasonlóan a győztes előfutamhoz, ezúttal is remek teljesítményt nyújtott: nyernie ugyan nem sikerült, de második helyével magabiztosan lépett tovább a legjobb kilenc közé.

A férfi kenu egyesek és a férfi kajak párosok küzdelmében is az első három pozíció ért finálét. Lantos Ádám és a Molnár Péter, Bán Kristóf duó is élt a lehetőséggel, mindkét egység második lett középfutamában, így Tótkához hasonlóan ők is ott lesznek a végjátékban.

A női kajakosoknál a kétszeres ötkarikás bajnok Kozák Danuta egyesben, valamint a Kárász Anna, Vad Ninetta duó párosban már az előfutamból biztosította a helyét a fináléban, míg férfi kenu kettesben és női kenu egyesben éppen egy döntőnyi egység nevezett a legrövidebb távon, így a Lantos, Nagy Péter párosnak, valamint Lakatos Zsanettnek nem kellett vízre szállnia az előcsatározások során.

Kétszáz méteren minden döntőben lesz magyar hajó, majd a délutáni finálék során előbb öt 500, illetve egy 1000 méteres számban, végül három 5000 m-es fináléban lehet szorítani a mieinkért.

A legrövidebb táv döntői 11.50-kor rajtolnak.

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04
Ezek is érdekelhetik