Kajak-kenu: a kormány felújítja a szegedi sportlétesítményeket

Vágólapra másolva!
2016.05.11. 10:27
A világban Duisburg és Szeged a kajak-kenu sportág két „katedrálisa” – fogalmaztak a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség vezetői Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott budapesti megbeszélésükön.

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-nek elmondta: a kormányfő szerda reggel az Országházban fogadta José Perurena elnököt és Simon Toulson főtitkárt, valamint Baráth
Etelét, a magyar sportági szakszövetség elnökét.
José Perurena elnököt és Simon Toulson főtitkárt, valamint Baráth
Etelét, a magyar sportági szakszövetség elnökét.

A felek között megállapodás született arról, hogy a 2019-es olimpiai kvalifikációs világbajnokságnak helyet adó Szegeden a magyar kormány felújítja és kibővíti a sportlétesítményeket a verseny színvonalas megrendezése érdekében.

Havasi Bertalan közlése szerint a megbeszélésen rögzítették: Budapest olimpiai pályázata – a NOB Agenda 2020 reformjával összhangban – Szegedet jelöli meg a kajak-kenu versenyek lebonyolítása helyszínéül, így a 2019-es vb-re előirányzott fejlesztések már a magyar olimpiai kandidálás ügyét is szolgálják.

A kormányfő irodájában tartott tanácskozáson részt vett Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke és Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti beruházások kormánybiztosa, a budapesti olimpiai pályázat vezetője is – tette hozzá a sajtófőnök.

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04
Ezek is érdekelhetik