Kajak-kenu: Kiss Tamás a második pótválogatót is elbukta

Vágólapra másolva!
2017.07.21. 18:35
A kenus Kiss Tamás a délelőtti 1000 méteres után délután az 500 méteres világbajnoki pótválogatót is elbukta Szegeden, így előre láthatólag egyéniben nem indulhat a csehországi Racicében augusztus 24. és 27. között sorra kerülő vb-n.

A magyar szövetség honlapján olvasható beszámoló szerint ugyanakkor Hüttner Csaba szövetségi kapitány azt kérte a győztes Fekete Ádámtól, gondolja át és beszélje meg edzőjével, hogy a 200 méteres kenupáros mellett erre a számra is fel akar-e készülni.

„A gond az, hogy mindössze huszonnégy perc van a C–2 200 és a C–1 500 méteres döntő rajtja között a világbajnokságon. Nem mondom, hogy nem lehet mindkettőben elindulni, csak előfordulhat, hogy az egyik szám a másik rovására mehet. Az Európa-bajnokság alapján úgy látom, hogy a párosban még éremre is esélyes lehet Hajdu Jonatánnal” – mondta a szakvezető.

Kiss Tamás délelőtt nagyon szoros versenyben kapott ki 1000 méteren Vasbányai Henriktől, majd délután 500 méteren mindössze 12 századdal volt lassabb Fekete Ádámnál.

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04
Ezek is érdekelhetik