Kajak-kenu: magyar uralom a női számokban a maratoni vb-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.10.19. 15:00
null
A címvédő Kiszli Vanda világbajnoki aranyérmes lett (Fotó: Tumbász Hédi, 2018)
Aranyat, ezüstöt és bronzot is szereztek a magyar versenyzők a maratoni kajak-kenu világbajnokság szombati napján a kínai Saohszingben.

A hazai sportági szövetség beszámolója szerint női kajak egyesben magyar világbajnokot avattak – az ifi, az U23-as és a felnőtt rövid körös verseny után – normál távon is, ahol a címvédő Kiszli Vanda győzött Czéllai-Vörös Zsófia előtt. Czéllai-Vörös az idei Európa-bajnokságon is ezüstérmes volt Kiszli mögött.

Utóbbi a második győzelmét aratta, mivel a rövid körös versenyben is ő végzett az élen. Sikere azt is jelentette, hogy eddig minden női kajakos számot magyar versenyző nyert meg a világbajnokságon.

Született még egy magyar érem szombaton: női kenu egyesben Kisbán Zsófia harmadik lett, ő a rövid körös versenyben szerzett ezüstérme után szerzett bronzot.

A magyar válogatott toronymagasan vezeti az éremtáblázatot nyolc arany-, hat ezüst- és négy bronzéremmel.

Legfrissebb hírek

„Ez a pillanat is eljött, melytől rettegtem, mikor pályám csúcsán voltam” – visszavonul a kenuklasszis Kövér Márton

Kajak-kenu
2025.09.12. 10:36

Az ellenfeleit dicsérte és elégedett az idényével a kajakos Kiszli Vanda

Kajak-kenu
2025.09.12. 09:37

„Emlékezetes világbajnokságot tudhatunk magunk mögött” – Bauer Gyula a maratoni kajak-kenu vb-ről

Kajak-kenu
2025.09.08. 13:41

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Tizenegy érem az utánpótlás- és parasportolók pénteki mérlege Győrben

Kajak-kenu
2025.09.05. 18:14
Ezek is érdekelhetik