Maratoni kajak-kenu vb: a magyarok 21 éremmel zártak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.10.20. 13:52
A magyar küldöttség kilenc arany-, hét ezüst- és öt bronzéremmel zárta a kínai Saohszingben rendezett maratoni kajak-kenu világbajnokságot.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a női kajak párosok vasárnapi versenyében a Czéllai-Vörös Zsófia, Csay Renáta kettős megvédte címét, mivel az elejétől kezdve komoly tempót diktált, majd a hajrája is tökéletesre sikerült. Csay Renátának ez volt a huszadik vb-aranya, az elsőt húsz évvel ezelőtt, 1999-ben Győrben nyerte.

„Nagyon boldog vagyok, hogy megszereztem a huszadik világbajnoki címemet, hittem benne, hogy sikerülni fog. Szeretek kajakozni, azt hiszem, ennyi a titkom. Szeretnék jövőre is ott lenni a világbajnokságon” – nyilatkozta minden idők legeredményesebb maratoni kajakozója.

A férfi kajak párosok mezőnyében a Boros Adrián, Máthé Krisztián egység ezüstérmet nyert, a kenu párosoknál pedig Laczó Dániel és Nagy Gergely a harmadik helyen ért célba.

A magyar csapat megkapta a legeredményesebb nemzetnek járó díjat, ugyanis 21 érmével több mint kétszer annyi dobogós helyet gyűjtött, mint a második helyezett.

Legfrissebb hírek

„Ez a pillanat is eljött, melytől rettegtem, mikor pályám csúcsán voltam” – visszavonul a kenuklasszis Kövér Márton

Kajak-kenu
2025.09.12. 10:36

Az ellenfeleit dicsérte és elégedett az idényével a kajakos Kiszli Vanda

Kajak-kenu
2025.09.12. 09:37

„Emlékezetes világbajnokságot tudhatunk magunk mögött” – Bauer Gyula a maratoni kajak-kenu vb-ről

Kajak-kenu
2025.09.08. 13:41

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Tizenegy érem az utánpótlás- és parasportolók pénteki mérlege Győrben

Kajak-kenu
2025.09.05. 18:14
Ezek is érdekelhetik