Kajak-kenu: új néven folytatja a Szeged Vízisport Egyesület

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2021.02.19. 15:44
null
Petrovics Kálmán klubigazgató kiemelte, az új megállapodás hosszú távú biztonságot jelent számukra (Fotó: Török Attila)
Hivatalossá vált, hogy MVM Szeged Vízisport Egyesület néven folytatja tevékenységét Magyarország egyik legeredményesebb kajak-kenu és evezős klubja – írja az MTI.

 

Az MVM Csoport, amely meghatározó szereplője a magyar energiarendszernek, pénteki közleményében emlékeztet arra, hogy áramszolgáltató társasága két évtizede folyamatosan névadó szponzorként segíti a Tisza-parti klubot, míg a közelmúltban aláírt újabb támogatási szerződés a 2024-es olimpiáig biztosítja a sportolók számára a felkészülés anyagi biztonságát, a sportvezetők és az edzők számára pedig szakmai koncepciójuk megvalósítását.

„Elkötelezett támogatói vagyunk a hazai sportéletnek. Büszkék vagyunk arra, hogy szponzorként számos hazai sportág és sportoló sikeréhez járulhattunk hozzá. A MVM Szeged Vízisport Egyesülettel már évek óta sikeres együttműködésünk van, amelyet a jövőben is folytatni kívánunk. Ezzel szeretnénk megadni a lehetőséget a sportolóknak ahhoz, hogy a legtöbbet tudják kihozni magukból” – mondta Alkér Zoltán, az MVM infrastruktúra vezérigazgató-helyettese.

Petrovics Kálmán, az MVM Szeged VSE klubigazgatója kiemelte, hogy az új megállapodás hosszú távú biztonságot jelent számukra.

„Nemcsak felnőttválogatott versenyzőinknek és az edzőknek megnyugtató, ha stabil a háttér, hanem annak a több száz fiatalnak is, akik a Szegedi Vízitelepet tartják második otthonuknak. Egy ilyen szponzorációs háttérrel nyugodtan tudunk tervezni Párizsig, ezt pedig a mai világban óriási értéknek tartom. Minden olimpiai ciklusra volt vállalásunk a névadó szponzor felé, ez most sem változik. A 2021-re halasztott tokiói olimpiáról és a 2024-es párizsi játékokról is szeretnénk legalább egy érmet hazahozni” – mondta.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Evezés: két hatodik, egy hetedik hely az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.07. 16:21

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Evezés: hat magyar fiatallal kezdődik az U23-as Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.09.05. 09:07

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47
Ezek is érdekelhetik