Kajak-kenu pótkvalifikáció: Csizmadia Kolos és a kenupáros is a döntőben

Vágólapra másolva!
2021.05.12. 16:48
null
Adolf Balázs és Fejes Dániel kenupárosa a döntőbe jutott (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
A kajak egyesek 200 méteres versenyében érdekelt Csizmadia Kolos és az Adolf Balázs, Fejes Dániel 1000 méteres kenupáros egyből a döntőbe jutott előfutamából, míg a Béke Kornél, Varga Ádám 1000 méteres kajakpáros a középfutamból került a fináléba az európai kajak-kenusok olimpiai pótkvalifikációs viadalán, Szegeden. 

 

Bodonyi András (C–1 1000 m) egy második hellyel már délelőtt kvalifikálta magát a csütörtöki kvótacsatákra, majd délután két magyar futamgyőzelemnek örülhetett a csapat. Csizmadia Kolos magabiztos előnnyel verte meg riválisait a sprint táv második előfutamában, ahol csak a győztes spórolhatta meg a középfutamot, míg az Adolf Balázs, Fejes Dániel duó utcahosszal nyerte meg versenyét. Utóbbi számban az első három hely ért finálét, ahogy K–2 1000 méteren is, itt a Béke Kornél, Varga Ádám kettős negyedik helyen ért célba előfutamában, így a középfutamból jutott a fináléba, ennek köszönhetően csütörtökön mind a négy hazai hajó harcba szállhat majd a tokiói kvótákért.

A magyar válogatott a megszerezhető 18-ból eddig 14 kvótát gyűjtött be a nyári, tokiói játékokra (5 férfi kajakost, 6 női kajakost és 3 női kenust), most még négy férfi számban – C–1 1000 és C–2 1000 méteren, valamint K–2 1000 és K–1 200 méteren – próbálkoznak a hazai versenyzők.

K–1 200 és C–2 1000 méteren az első két hely ér tokiói indulási jogot, míg K–2 1000, illetve C–1 1000 méteren csak a győztes örülhet.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Varga Ádám: Különleges meccs vár rám a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 10:18

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13
Ezek is érdekelhetik