Gyász: 71 éves korában elhunyt Ivan Patzaichin kenus

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
2021.09.05. 11:40
null
Ivan Patzaichin 71 évet élt
Vasárnap reggel 71 éves korában elhunyt Románia egyik legnevesebb és legsikeresebb sportolója, Ivan Patzaichin kenus, az egyetlen román sportoló, aki megkapta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Olimpiai Érdemrend gyémántlánc fokozatát.

 

Az 1949. november 26-án a Duna-delta egyik kis falujában, Mila 23-ban született kenus 1968 és 1984 között öt olimpián szerepelt, és négy aranyérmet nyert. 1972-ben kenu egyes 1000 méteren, 1968-ban, 1980-ban és 1984-ben pedig párosban, először Serghei Covaliov, utóbbi két alkalommal pedig Toma Simionov társaként. További három olimpiai ezüstérem mellett nyolc világbajnoki címet nyert, és edzőként is olimpiai bajnokokat nevelt: tanítványai, Mitica Pricop és Florin Popescu 2000-ben, Sydneyben szintén párosban, 1000 méteren győztek.

Klubja, a Dinamo Bukarest már életében szobrot emelt neki a stadion előtt. Alapítványán keresztül sokat tett szülőföldje, a Duna-delta természetes turizmusáért, az Európában egyedi környezet megőrzésért. Wichmann Tamás legendás ellenfele és jó barátja volt, aki másfél éve, a magyar kenuslegenda halálakor így búcsúzott tőle: „Általad nemcsak jobb sportoló lettem, hanem bölcsebb ember is.”

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a világbajnok brazil futballista

Minden más foci
2026.06.12. 08:34

Elhunyt Terjék István válogatott jégkorongozó

Jégkorong
2026.06.11. 07:06

Gyász: elhunyt idősebb Mihalecz István korábbi NB I-es labdarúgó és edző

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 10:01

Gyászol a kaposvári futball: 35 évesen elhunyt Horváth Tamás

Labdarúgó NB II
2026.06.05. 20:44

Elhunyt a Chelsea gólrekordere, Bobby Tambling

Angol labdarúgás
2026.06.04. 09:37

Gyász: elhunyt a ZTE egykori védője

Labdarúgó NB I
2026.06.02. 16:20

Gyász: elhunyt Száraz László világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes súlyemelő

Egyéb egyéni
2026.06.01. 19:06

Gyász: elhunyt a Haladás és az MTK korábbi élvonalbeli labdarúgója

Labdarúgó NB I
2026.06.01. 08:52
Ezek is érdekelhetik