Párizs 2024: Kopasz Bálint ismét a királyszámban indulna

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.10.26. 11:07
null
Kopasz Bálint a királyszámban szeretne indulni Párizsban (Fotó: Tumbász Hédi)
A kajak egyes 1000 méter tokiói bajnoka, Kopasz Bálint decemberben kezdi újra az edzéseket, a 2024-es olimpián pedig ismét szeretne indulni a királyszámban – írja az MTI.


A Graboplast Győri VSE 24 éves versenyzője az MTI-nek elmondta: mivel számára nagyon későn, szeptember 20-án zárult a szezon, még nem igazán sikerült kipihennie magát.

„A koppenhágai világbajnokság után hat napot Ausztriában töltöttem, az volt tulajdonképpen a szabadság, azóta pedig sok rendezvényen, programon veszek részt, eleget teszek a felkéréseknek. Élsportolói szinten december elején kezdem majd a felkészülést, de addig is kondiedzéseket végzek, futok, kerékpározok, karbantartom a keringést és az izomtömeget, amiért nagyon keményen megdolgoztam” – fogalmazott a világ- és Európa-bajnok sportoló.

Kopasz Bálintról köztudott, hogy nagyon odafigyel a táplálkozására, de most bevallotta, hogy a holt szezonban olyan ételeket is eszik, amelyek a dolgos hétköznapokban nem részei az étrendjének.

A közeljövőről szólva a kajakos elmondta, hogy a következő esztendő egy szabadabb, lazább év lesz, ezzel együtt természetesen szeretne ott lenni és jó eredményt elérni a müncheni multisport Európa-bajnokság keretén belül sorra kerülő kontinensbajnokságon és a kanadai világbajnokságon is.

„A 2023-as és 2024-es év fontosabb, előbbi kvalifikációs esztendő lesz, utóbbiban pedig jön a párizsi olimpia, amely a következő nagy cél a pályafutásomban. A francia fővárosban ismét szeretnék indulni a királyszámban, K–1 1000 méteren”
– jelentette ki.

A programmódosítás nyomán a férfi kajakosok már csak három számban, a K–1 1000 méter mellett K–2 500 és K–4 500 méteren szállhatnak vízre az ötkarikás játékokon.

„Ez egy sajnálatos változás, ezzel együtt az ötszáz párost is szem előtt tartom. Az edzőmmel úgy döntöttünk, hogy az ötszáz négyest elengedjük, mert az a technikai háttérben is másfajta munkát igényel és időigényes is, a páros viszont belefér majd az egyes mellett” – mondta Kopasz Bálint, akinek az edzéseit édesanyja, Demeter Irén irányítja.

Az Algyőn élő sportoló Tokióban még Nádas Bencével lett negyedik K–2 1000 méteren, majd a szeptemberi vb-n már győri klubtársával, Erdőssy Csabával indult az új olimpiai számban, K–2 500-on, s ugyancsak negyedikként zárt. Hogy jövőre ki lesz a társa a hajóban, még nem tudja, ahogy fogalmazott, több lehetséges partnert is kipróbálnak, és sztrókként, illetve tolóemberként is el tudja magát képzelni egy ilyen egységben.

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

Kopasz Bálint a kajakosok világranglistájának élén

Kajak-kenu
2025.08.28. 20:56
Ezek is érdekelhetik