Kajak-kenu vk: Adolf Balázs bronzérmes

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.05.22. 14:13
null
Adolf Balázs bronzérmes a vk-n (Fotó: Tumbász Hédi)
Adolf Balázs bronzérmet nyert a kenu egyesek 1000 méteres versenyében vasárnap a racicei kajak-kenu világkupán – írja az MTI.


A hazai szövetség honlapjának tudósítása szerint a nagyon erős mezőnyben ott volt a szám tokiói olimpiai bajnoka, a brazil Isaquias Santos, a jelenlegi világbajnok német Conrad Scheibner és az Európa-bajnok cseh Martin Fuksa is. A tavalyi vb-n bronzérmes magyar versenyző megfontoltan kezdett, hétszázötven méterig a középmezőnyben haladt, de remek hajrával előrébb lépett és a harmadik helyre rúgta be hajóját, maga mögé utasítva az olimpiai bajnokot, a világbajnokot. Győzött Fuksa, másodikként pedig a román Catalin Chirila ért célba.

A szintén olimpiai K–2 500 méteres számban a Tótka Sándor, Nádas Bence páros remekül rajtolt, féltávnál vezetett, a táv második felében viszont nem sikerült tartani a tempót, a magyar egység végül nyolcadik lett.

Női K–1 1000 méteren Szendy Lilla ötszáz méter után még a negyedik helyen haladt, de később visszacsúszott, és kilencedikként zárt.

A kenus mix párosok 500 méteres versenyében Balla Virág Fekete Ádámmal a negyedik, Takács Kincső Korisánszky Dáviddal a hetedik helyen végzett.

A vk-t záró ötezer méteres döntők előtt a mieink küldöttsége egy ezüst- és két bronzérmet szerzett.

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04
Ezek is érdekelhetik