Kajak-kenu: a BHSE-hez igazolt Gazsó Alida Dóra világbajnok kajakos

Vágólapra másolva!
2022.10.20. 20:59
A Budapesti Honvéd SE-ben folytatja pályafutását Gazsó Alida Dóra kétszeres világbajnok kajakozó.

„Hiszem, hogy a döntésed akár már két év múlva meghozhatja a gyümölcsét, a mindig is erős női szakágunk új elemeként tovább tudod te is vinni egyesületünk eredményességét” – mondta a szerződés csütörtöki aláírásakor Gergely István, a BHSE elnöke a klub Facebook-oldala szerint.

Az eddig a KSI-t erősítő, 22 éves sportoló a Honvédnál többek között a kétszeres olimpiai bajnok Csipes Tamara edzőpartnere lesz, és Csipes Ferenc irányításával készül majd.

„Örülök, hogy én is csatlakozhattam a BHSE csapatához” – mondta Gazsó Alida Dóra.

„Csipes Ferenccel és Csipes Tamarával már sokszor készültem együtt, a csapathajós munkák és a közös egyéni tréningek is inspirálóak voltak. Tetszik Tamara mentalitása, karakteres személyisége és az a példamutató munka, amelyből mindannyian tanulhatunk, érzem, hogy ebben a közegben adott a fejlődési lehetőségem” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Milák Kristóf edzésbe állt – sajtóhír

Úszás
2026.01.14. 11:54

A Budapesti Honvéd az év legeredményesebb hazai sportegyesülete

Egyéb csapat
2025.12.29. 15:12

Bajba kerülhet Milák Kristóf: megvonhatják a fizetését, ha nem áll újra edzésbe – sajtóhír

Úszás
2025.12.08. 12:41

Csikós Zsóka: Sohasem gondoltam volna, hogy hirtelen lesz egy ilyen évem

Kajak-kenu
2025.11.27. 11:08

Ifj. Foltán László: Az ICF sportágellenes döntést hozott

Kajak-kenu
2025.11.08. 11:40

Jön a birkózó-csb, hat csapat találkozik szerdán a Körcsarnokban

Birkózás
2025.11.04. 10:10

Már nem Shane Tusup Jackl Vivien edzője, Milák idén nem versenyez, de edz

Úszás
2025.10.09. 17:56

Torna csb: a Honvéd és a Dunaújváros megvédte címét

Egyéb egyéni
2025.09.20. 21:23
Ezek is érdekelhetik