Kajak-kenu: Szeged rendezi a 2027-es olimpiai kvalifikációs vb-t

Vágólapra másolva!
2023.04.29. 13:29
null
Szurkolók a Maty-éren (Fotó: Nemzeti Sport)
A Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) elnöke, Thomas Konietzko szombaton hazánkban jelentette be, hogy a 2027-es olimpiai kvalifikációs és paravilágbajnokságot Szegeden, a legendás Maty-éren rendezik.

Izgatott várakozás előzte meg a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) hétvégi budapesti elnökségi ülését, hiszen egyebek mellett ekkor mutatták be anyagaikat a pályázók a különböző jövőbeni világversenyek rendezési jogára. A csehországi Racice, valamint a bulgáriai Plodiv mellett Szeged is kandidált a 2027-es olimpiai kvalifikációs világbajnokság megrendezésére, és a tagok a magyar pályázatot találták a legjobbnak.

Az eredményt szombaton Budapesten kihirdető Thomas Konietzko, a nemzetközi szövetség elnöke kiemelte, több más tényező mellett a korábbi sikeres versenyrendezések döntöttek a szegedi pályázat mellett:

„Az egyik legfontosabb aspektus a tapasztalat volt, és az a különleges hangulat, amit az elmúlt tíz évben már többször megtapasztalhattunk Szegeden a tömött lelátók előtt. A város lakói pontosan ismerik sportágunkat, és az eddigi profi szervezés alapján minden tagunk tudja, hogy a szegedi szervezők megbízható partnerek. Ezek a tényezők mind sokat számítottak a pályázat sikerében. Tudjuk, hogy a magyar szövetség képviselői mindig az innováción törik a fejüket, fontos nekik a fenntarthatóság és a hatékonyság, sok olyan ötletük van, amelyet más világversenyen is alkalmazhatunk.”

Szakács Bálint, a magyar szövetség ügyvezető igazgatója elmondta, a következő években szeretnének olyan újdonságokat is kipróbálni a különböző versenyeken, amelyekből majd a 2027-es világbajnokság is profitálhat:

„Nagyon örülünk az eredménynek, sokat dolgoztunk a kollégákkal, hogy ez a prezentáció így sikerüljön. A pálya kvalitásai és infrastruktúrája kiemeli Szegedet a nemzetközi mezőnyből. Ez olimpiai kvalifikációs vb lesz, vagyis fontos szempont volt, hogy minél megbízhatóbb, minél tapasztaltabb szervezői háttérrel rendelkező városnak adják a rendezés jogát. Stratégiánk egyik fontos része, hogy minden évben megpályázzunk nemzetközi versenyeket, és ezzel sikerrel is járunk. A 2027-es vb-ig minden évben lesznek Szegeden nemzetközi versenyek, ezeken folyamatosan vezetünk be innovációkat. Kiemelendő, hogy szeretnénk majd jobban bevonni a szabadidősportot. A versenysport és a szabadidősport között próbálunk meg hidat állítani, megteremteni annak lehetőségét, hogy a nem versenysportolók is részt vehessenek ezen a vb-n.”

Vida Gergely szervezési és marketingigazgató szerint is kulcsfontosságú volt, hogy Szeged már számtalanszor bizonyított a közelmúltban:

„Hatalmas siker ez mindannyiunknak, örülünk, hogy ötödik alkalommal rendezhetünk vb-t, ami ráadásul olimpiai kvalifikációs verseny egyben. A beruházással kapcsolatos terveket már előkészítettük, és remélhetőleg hamarosan gőzerővel ráfordulhatunk a gyakorlati megvalósításra. Egy kvalifikációs vb odaítélésénél az a legfontosabb, hogy korábban hány, és milyen minőségű világversenyt rendezett a létesítmény és a szervezőbizottság. Ezen felül a prezentáció tartalma is megnyerő volt.”

Legfrissebb hírek

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04

„Éreztem, hogy fáradok, és nem tudtam, kitart-e az erőm a végéig” – interjú a milánói kajakkirállyal

Kajak-kenu
2025.08.26. 06:31

Csorba Zsófia és Varga Ádám bronzérmével zártuk a milánói vb-t

Kajak-kenu
2025.08.24. 14:34

Kurucz Levente és Nádas Bence világbajnok K–2 500 méteren!

Kajak-kenu
2025.08.24. 10:58

NS: Kopasz Bálint immár háromszoros vb-győztes a királyszámban! Rajtol a US Open

Kajak-kenu
2025.08.23. 23:25

Schmidt Ádám is megszólalt a magyar kajak-kenusok eddigi vb-szerepléséről

Kajak-kenu
2025.08.23. 19:08

Kopasz Bálint: Elképesztő verseny volt, hatalmas ellenfelek ellen

Kajak-kenu
2025.08.23. 17:06

Férfi kenu négyesünk így nyert világbajnoki címet Milánóban – videó

Kajak-kenu
2025.08.23. 16:15
Ezek is érdekelhetik