Kajak-kenu: egy középfutamba került Kopasz Bálint és Varga Ádám

MIHÁLYI PETRAMIHÁLYI PETRA
Vágólapra másolva!
2023.05.11. 18:49
Az első nap után hibátlanok a magyar versenyzők a szegedi kajak-kenu világkupaversenyen, bár a meglehetősen zord időjárás küzdelmessé tette a délutáni futamokat.
Varga Ádám a legkönnyebb középfutamba kvalifikált volna (Fotó: Földi Imre) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA ÉRHETŐ EL
Varga Ádám a legkönnyebb középfutamba kvalifikált volna (Fotó: Földi Imre) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA ÉRHETŐ EL

 

Nem várt spanyol bravúr árnyékolta be a Bragato Giada, Nagy Bianka kenu kettes napját az előfutamban, 500 méteren. Úgy érezte a duó, hogy megvan az automatikusan döntőbe jutást jelentő első hely, de Bragatóék nem látták, hogy az egyesen, a surranópályán előttük van az egyébként 200 méteres versenyekről jól ismert Antía Jácome és María Corbera, akik sprinterekhez méltóan bekezdtek az elején, viszont nem fáradtak el a végére sem. Így aztán a mieink csak a célban érzékelték: másodikok lettek, s a középdöntőben kell kiharcolniuk a finálét.

„Nem vagyunk elégettek. Ekkora szélben tartalékolni akartunk, aztán addig tartalékoltunk, hogy vége lett a pályának… Úgy szálltunk ki, hogy még maradt bennünk – legalább látszik, valóban van még erőnk, amit mozgósítani tudunk később – értékelt Nagy Bianka. Elkenődve nem vagyok a spanyolok miatt, inkább meglepődtem, ráadásul ez azt is jelenti, hogy lett még egy nagyon kemény ellenfelünk.”

Bragato Giada hozzátette: a pályák nem egyenrangúak, újdonsült riválisaik az egyesen nagyobb szélárnyékban eveztek.

„Jön az újabb feladat, a középdöntő, amit meg kell oldani, nem lesz hátrányunk belőle, hogy eggyel többször megyünk végig a pályán, szerintem nem lesz gond a továbbjutással” – nyilatkozta.

Egy középfutamba került a királyszámban az olimpiai bajnok Kopasz Bálint, és az ötkarikás ezüstérmes Varga Ádám – előbbi harmadik, utóbbi második lett előfutamában.

„Nem rossz az eredményem, de meg akartam nyerni az előfutamot, hogy a legkönnyebb középfutamba kvalifikáljak. A győzelem nem jött össze, de épp így kerültem oda – persze ez nem Kopasz Bálintra vonatkozik, de a harmadik legerősebb versenyző nálunk a leggyengébb – magyarázta Varga Ádám.Balos szembe szélben a 8-as hasonló pálya nem a legszerencsésebb, de ezzel számolunk. Közben dőlt el mennyire nyomom, nyomtam végig, fájt is nagyon nem volt könnyű de maradt még bennem bőven.”

Kopasz Bálint is bízik benne, hogy övék lesz pénteken a két továbbjutó hely.

„Alig van rajtam zsír, nagyon átfáztam. Nem vagyok most a legjobb erőben, és a szembe szél sem kedvez, nem akartam mindent kiadni, mert biztos vagyok benne, hogy a középfutam kemény lesz, nagy meccs jön Ádámmal, de remélem, mind a ketten bejutunk az A-döntőbe – mondta a megméretés után. – Láttam, hogy a spanyol versenyző megindult mellettem az utolsó ötszáz méteren, de a másik ellenfelemet, aki megelőzött az egyes pályán, nem vettem észre, azt hittem, a bicikliseket látom.”

Szó szerint érettségiről esett be Molnár Csanád a férfi kenu egyesek 1000 méteres előfutamára, de ő legalább szegedi, a vegyespárosban érdekelt Kiskó Réka még három órát utazott is Nyíregyházáról, hogy a vizsga után a Maty-éren vízre szálljon kajak vegyespárosban, 500 méteren. Mind a ketten ott lesznek a középdöntőben, ahogy a többi magyar is – ugyanis az első nap után hibátlanok a hazai versenyzők.

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Varga Ádám: Különleges meccs vár rám a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 10:18

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13
Ezek is érdekelhetik