Kajak-kenu: Tótka és Nádas a négyes bronza után kettesben is A-döntős

M. I. P.M. I. P.
Vágólapra másolva!
2023.05.13. 20:33
A várakozásoknak megfelelően ott van az A-döntőben a szegedi világkupaversenyen 500 méteren a kajakosoknál a Nádas, Tótka, a kenusoknál pedig a Korisánszky, Fekete duó, és a fiatalok is meglepetést okoztak mindkét számban. A női kenu egyesek mezőnyében ezen a távon Opavszky Réka lesz érdekelt a legjobbak között vasárnap.
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotók: Koncz Márton)
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotók: Koncz Márton)

Nem látszott a Nádas Bence, Tótka Sándor duón a szegedi világkupaverseny szombati napjának délutáni programja során, hogy Tótka hátproblémái miatt keveset gyakorolták párosban az ötszáz métert: a negyedik középfutamban, szoros csatában a második helyen értek célba, így vasárnap az A-döntőben szerepelhetnek.

Élveztem a futamot, pedig a hátam rakoncátlankodott, és amikor bevethető állapotban voltam, akkor inkább a négyesre koncentráltunk. Az előfutam után a középdöntőben már kicsit savasabbak voltak az izmaim, de elégedett vagyok” – mondta a 28 éves kajakos.

Arra is kitért: örül neki, hogy négyesben bizonyították a bronzéremmel, van miért hinni bennük.

Ebben a versenyszámban mindig csak bizonytalanság van itthon. Aki jól megy, azt mindig meg akarják fúni valamilyen módon – ez régebbi időkre nyúlik vissza, így volt már Storcz Botondék idején is, nem változott. Volt olyan is, hogy megkaptuk a bizalmat, mégsem jött ki jól a lépés, a pénteki harmadik hely jó mérföldkő. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a világbajnokság és a kvótaszerzés a legfontosabb, állomásról állomásra építkezünk” – fejtette ki Tótka Sándor.

Legjobb harmadikként ott lesz a fináléban a még U23-as korosztályban is versenyző Vajda Bence, Szántói-Szabó Tamás duó, a fiataloktól nem volt elvárás, hogy idáig jussanak.

Stresszes volt ez a délután... Az előfutam nem volt az igazi. Próbáltuk korrigálni a hibákat, és ez már majdnem hibátlan pálya volt, de a rajtunkban maradt még, azt szombatig mindenképp ki kell javítani, de az utazósebességünk jó volt, még a végére elehet jobban ráfeküdni – értékelt Vajda. Nekem nagyon sokat jelent ez az A-döntő, azokat az egységeket, akik ellen most vízre szállhatunk, én korábban csak a televízióban, vagy esetleg edzőtáborban láttam. A jövőre nézve ez nagyon fontos visszajelzés, hiszen nekünk még ott van az U23-as vébé, arra is gőzerővel készülünk.”

A női kenu egyesek között 500 méteren A-döntőbe jutott Opavszky Réka, a férfiaknál kettesben, ugyanezen a távon pedig a Korisánszky Dávid, Fekete Ádám és a Kollár Kristóf, Fejes Dániel egység is.

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04
Ezek is érdekelhetik