Maratoni kajak-kenu vk: két arany és egy ezüst a záró napon Ruszéban

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2023.06.04. 14:35
null
Kiszli Vanda (Fotó: Muzslay Péter/Somogyi Hírlap, archív)
A maroknyi magyar csapat két aranyat és egy ezüstérmet szerzett a bulgáriai Ruszéban rendezett maratoni kajak-kenu világkupa vasárnapi záró napján, amelyen a klasszikus maratoni számoké volt a főszerep.


A viadal honlapja alapján a kenusoknál a kilencszeres világbajnok Kövér Márton – aki egy nappal korábban másodikként ért célba a rövidkörös, azaz 3.4 kilométeres versenyben – 19 kilométeren magabiztosan diadalmaskodott.

A női kajakosok 22 kilométeres versenyében kettős magyar siker született: győzött a hétszeres világbajnok és ötszörös Európa-bajnok Kiszli Vanda, az U23-as vb-ezüstérmes Csépe Panna pedig második lett. Kiszli ezzel duplázott, miután szombaton is a leggyorsabbnak bizonyult a rövidkörös küzdelemben.

A maraton szakág idei első nemzetközi eseményét így három aranyéremmel és két ezüstéremmel zárták a mieink.

Legfrissebb hírek

„Ez a pillanat is eljött, melytől rettegtem, mikor pályám csúcsán voltam” – visszavonul a kenuklasszis Kövér Márton

Kajak-kenu
2025.09.12. 10:36

Kajak-kenu maratoni vb: finomhangolás a vízen és a parton

Kajak-kenu
2025.08.27. 15:51

A síkvízi kajak-kenu vb-n nyolc, a maratoni vb-n kilenc magyar paraversenyő indul

Kajak-kenu
2025.08.12. 19:23

Maratoni kajak-kenu Eb: Kiszli Vanda tizedik aranyérmét nyerte

Kajak-kenu
2025.06.06. 08:50

Kajak-kenu: bejelentette visszavonulását Czéllai-Vörös Zsófia

Kajak-kenu
2025.03.04. 10:32

Megválasztották a maraton és SUP szakágvezetőket a kajak-kenusoknál

Kajak-kenu
2024.12.12. 10:31

Kajak-kenu: a vb-n is bizonyítottak az utánpótláskorú maratonisták

Utánpótlássport
2024.09.25. 18:18

Maratoni kajak-kenu vb: a magyar válogatott volt a legeredményesebb

Kajak-kenu
2024.09.23. 15:01
Ezek is érdekelhetik