Kajak-kenu ob: Lucz Anna triplázott 500 méteren

2023.07.27. 19:28
null
Lucz Anna (balra) Kiss Blankával alkotott nyerő párost, de egyesben és négyesben is aranyat nyert (Fotó: Dömötör Csaba)
Az UTE világ- és Európa-bajnok kajakosa, Lucz Anna három aranyérmet szerzett a Szegeden zajló kajak-kenu országos bajnokság csütörtöki, nyitó napján, amelyen az 500 méteres versenyeket bonyolították le.

 

Az első napon összesen 14 – köztük hét olimpiai – számban avattak bajnokot a Maty-éren.

Csipes Tamara és Gazsó Alida Dóra távollétében a 24 éves Lucz uralta a női kajakos mezőnyt, egyesben, Kiss Blankával párosban és az újpesti egység tagjaként négyesben sem talált legyőzőre.

A férfi kajakosoknál az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kopasz Bálint megvédte címét egyesben, Opavszky Márk pedig Kurucz Leventével párosban, illetve a négyeseknél is az aranyérmes hajó tagja volt.

A kenusoknál a papírformának megfelelően Fejes Dániel nyerte az egyest, párosban a dunaújvárosiak duója, Slihoczki Ádám és Hajdu Jonatán, négyesben pedig a házigazda szegedi klub kvartettje győzött. A nőknél sem történt meglepetés, egyesben Takács Kincső, párosban pedig a világbajnokságra készülő Bragato Giada, Nagy Bianka kettős diadalmaskodott magabiztosan.

Legfrissebb hírek

Kiss Ágnes négy aranyérmet szerzett a kajak-kenu ob-n

Kajak-kenu
13 órája

Kajak-kenu ob: Szolnokon is győztek a poznani világbajnokok

Kajak-kenu
2026.09.03. 18:35

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58