Evezős Eb: Nagyon szeretnék itthon érmet nyerni! – Galambos Péter

2023.10.30. 17:15
null
Komoly célokkal fordul rá a jövő évre Galambos Péter (Fotó: Magyar Evezős Szövetség)
A könnyűsúlyú egypárban kétszeres kontinensbajnok Galambos Péter az éremszerzést tűzte ki magának célul a 2024-es szegedi evezős Európa-bajnokságon.

A hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint a 37 éves sportolónak ígéretesen indult az idei szezon, mivel az első világkupáról bronzéremmel tért haza, de három héttel később a bledi kontinenstornán elrepedt a hajója villája, így kölcsönhajóval folytatta a versenyt. Ezzel a hajóval azonban nem sikerült továbbjutnia a legjobb hat közé az olimpián nem szereplő versenyszám reményfutamából, majd a B döntőre megérkezett a tartalék alkatrésze, amellyel tízmásodperces győzelmet aratott, így végül hetedik helyen zárt.

„Ez nyújtott némi vigaszt, de éremért mentem Bledbe, kudarcként éltem meg a történteket” – idézte a szövetség az MTK evezősét, aki a belgrádi világbajnokságon is megszenvedett az elemekkel, ugyanis egy teljesen új oldal-ellenszeles szélirány uralkodott.

„Nem generált evezhetetlen vizet, de nagyon egyenlőtlenek lettek a pályák. Mivel a döntőbe a harmadik helyen jutottam be, így a kedvezőtlenebb legszélső, hatos pályára kerültem. Így nem volt reális esélyem az éremszerzésre” – hangsúlyozta a belgrádi fináléban ötödikként célba érő magyar, majd hozzátette, hogy bár a svájci és az olasz ellenfele nagyon erős volt, de úgy érezte, lengyel vetélytársát és ezzel a bronzérmet „el tudta volna csípni.”

A jövő évre viszont komoly célokkal fordul rá a könnyűsúlyú egypárban háromszoros vb-ezüstérmes versenyző, mivel tavasszal hazai közönség előtt ülhet hajóba a szegedi Eb-n.

„Ott mindent, bele akarok adni, amit csak tudok, hogy bizonyítsak magamnak, és mindenkinek. Nagyon szeretnék itthon érmet nyerni” – mondta Galambos Péter.

Az olaszországi Sabaudia visszalépése után februárban Magyarország nyerte el a 2024-es evezős kontinensbajnokság rendezési jogát, ráadásul a szegedi Maty-éren április 25. és 28. között sorra kerülő Eb-n az érmek mellett olimpiai kvótákért is harcba szállnak a versenyzők.

Magyarország legutóbb 53 évvel ezelőtt rendezett felnőtt evezős kontinensviadalt, akkor a tatai Öreg-tó adott otthont a női Eb-nek.

Legfrissebb hírek

Evezés: Demkó Janka és Mezősi Márton U19-es vb-bronzérmes

Utánpótlássport
2026.08.09. 14:50

Gyász: elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, korábbi szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
2026.08.05. 18:20

Evezés: csütörtökön kezdődik az U19-es világbajnokság

Utánpótlássport
2026.08.05. 09:05

Evezős Eb: Pétervári-Molnár Bendegúz 9., Tamás Bence 8. lett

Egyéb egyéni
2026.08.02. 14:50

Evezős Eb: az időjárás miatt felfüggesztették a programot

Egyéb egyéni
2026.08.02. 10:59

Evezős Eb: Pétervári-Molnár B-döntős, Gadányi a 13. helyen zárt

Egyéb egyéni
2026.08.01. 11:03

Evezős Eb: Pétervári-Molnár Bendegúz elődöntőbe jutott

Egyéb egyéni
2026.07.31. 11:55

Evezés: van, akinek a vb-részvétel is a tét

Egyéb egyéni
2026.07.30. 14:29