Kajak-kenu válogató: Csipes Tamara és Kozák Danuta lehet, hogy mégis együtt indul Szegeden

Vágólapra másolva!
2024.06.02. 19:16
Nem indul együtt Csipes Tamara és Kozák Danuta Szegeden (Fotó: Dömötör Csaba)
Valószínű, hogy Kozák Danuta és Csipes Tamara nem versenyez együtt kajak kettesben a jövő heti szegedi válogatóversenyen, bár az MTI kora esti információi szerint még nem végleges a szegedi válogatóverseny rajtlistája, ami a Magyar Kajak-Kenu-szövetség honlapjára felkerült.

A két, egyaránt többszörös olimpiai bajnok klasszis május elején közösen indult el a Szolnokon rendezett tájékoztatón és nagy fölénnyel megnyerte a kettesek 500 méteres, olimpiai versenyszámát, ezúttal viszont biztosan nem győznek együtt, mivel Csipes honvédos klubtársával, Gazsó Alida Dórával nevezett a szegedi megméretésre, míg Kozák csak egyesben szerepel a rajtlistán.

A jelenlegi helyzethez minden bizonnyal köze van annak, hogy Kozák múlt csütörtökön a Facebook-oldalán súlyos vádakat fogalmazott meg a válogatott négyes felkészítéséért felelős Csipes Ferenccel szemben, ami után a szakember ellen fegyelmi eljárást indítottak, ezzel egyidejűleg ideiglenesen felfüggesztették az edzői tevékenységét.

A 37 éves versenyző bejegyzésében azt írta, hogy Csipes Ferenc „erősen befolyásolt állapotban” masszázs közben, amikor ő „gyakorlatilag meztelen” volt, verbálisan molesztálta és sértegette a legkülönfélébb módokon. Kozák kiemelte, a szakember „három hete bomlasztja és idegeli a tájékoztatót megnyert csapathajók versenyzőit, beleértve a sajátjait és a saját lányát (Csipes Tamarát) is.”

Öt nappal később a tréner nevében klubja, a Budapesti Honvéd SE levélben bocsánatot kért, amit Kozák Danuta elfogadott, így az MKKSZ megszüntette a tréner tevékenységének felfüggesztését.

FRISSÍTÉS 19.15: 

Az MTI kora este frissítette korábbi cikkét, amelyben arról számolt be, információ szerint változhat a felállás, miután még nem a végleges rajtlista jelent meg az MKKSZ honlapján. Vagyis elképzelhető, hogy egy hajóban indul majd Kozák Danuta és Csipes Tamara a válogatón.


 

 

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: végső búcsút vettek Dudás Miklóstól

Kajak-kenu
2026.01.30. 17:26

Seprenyi Sára lett az Európai Kajak-kenu Szövetség szlalom bizottságának elnöke

Kajak-kenu
2026.01.29. 19:54

Saját kaliforniai hajópark segíti a magyar kajakosok és kenusok olimpiai felkészülését

Kajak-kenu
2026.01.22. 16:30

Gazsó Alida Dóra: Minimális elvárás magammal szemben, hogy a vb-n két olimpiai számban induljak

Kajak-kenu
2026.01.16. 14:29

Csikós Zsóka: Kezdek megbarátkozni a rivaldafénnyel

Kajak-kenu
2026.01.13. 13:52

Kajak-kenu: világranglista-vezetőként várja az új évadot Csorba Zsófia

Utánpótlássport
2026.01.11. 16:04

A válogatóra ismét összeáll a Nádas, Tótka kajak páros

Kajak-kenu
2026.01.11. 11:58

Csodák, csúcsok, csalódások – 2025 az utánpótlásban

Utánpótlássport
2026.01.10. 09:00
Ezek is érdekelhetik