Párizs 2024: Pupp Noémi lesz a negyedik női kajakos

Vágólapra másolva!
2024.06.26. 20:35
Pupp Noémi (balra) lesz a negyedik Párizsban (Fotó: Árvai Károly)
Hüttner Csaba szövetségi kapitány Pupp Noémit jelöli a párizsi olimpiai csapatba negyedik női kajakosként.

A magyar szövetség (MKKSZ) honlapjának beszámolója szerint Hüttner azután hozta meg a döntést, hogy szerda délelőtt Szolnokon lezajlott a négyespróba, amely során – kétórás eltéréssel – Pupp és Lucz Anna is ment egy 500 méteres pályát a már biztos csapattagokkal, vagyis Fojt Sárával, Csipes Tamarával és Gazsó Alida Dórával.

„Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy nagyon nehéz volt a döntés, hiszen mindkét versenyző kiválóan teljesített. Az egyes és a páros válogatón sem volt köztük nagy különbség, így tudtam, hogy most is nagyon kicsi lesz a differencia. Nehéz dönteni két más időben menő négyes között úgy, hogy három ember ugyanaz a hajóban. A versenysport bizottság döntése alapján, amivel az elnökség is egyetértett, az időeredményt kellett elsősorban figyelembe vennem, ez pedig a Pupp Noémivel felálló egységnek volt jobb” – fogalmazott Hüttner Csaba.

Ezzel az is eldőlt, hogy női K-2 500 méteren a Gazsó, Csipes duó mellett a Pupp, Fojt páros szerepel Párizsban, míg Lucz technikai tartalék lesz.

Az MKKSZ múlt csütörtökön fogadta el Hüttner Csaba előterjesztését az ötkarikás játékokon induló magyar csapat névsoráról, amiben az egyetlen nyitott kérdés az volt, hogy Pupp vagy Lucz legyen-e a négyes vezérevezőse, egyben a másik páros indulója.

 

Legfrissebb hírek

„Ez a pillanat is eljött, melytől rettegtem, mikor pályám csúcsán voltam” – visszavonul a kenuklasszis Kövér Márton

Kajak-kenu
2025.09.12. 10:36

Az ellenfeleit dicsérte és elégedett az idényével a kajakos Kiszli Vanda

Kajak-kenu
2025.09.12. 09:37

Szombaton országszerte 40 vízitelep várja a kajak-kenu iránt érdeklődőket

Kajak-kenu
2025.09.10. 14:04

„Emlékezetes világbajnokságot tudhatunk magunk mögött” – Bauer Gyula a maratoni kajak-kenu vb-ről

Kajak-kenu
2025.09.08. 13:41

Kajak-kenu: hét érmet nyertek a fiatalok a maratoni vb pénteki napján

Utánpótlássport
2025.09.05. 19:22

Tizenegy érem az utánpótlás- és parasportolók pénteki mérlege Győrben

Kajak-kenu
2025.09.05. 18:14

Csorba Zsófia és Csikós Zsóka aranyérmes a győri maratoni vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.04. 16:51

A hónap utánpótlásedzője: augusztus jelöltjei

Utánpótlássport
2025.09.04. 09:00
Ezek is érdekelhetik