Kajak-kenu vb: mindkét magyar vegyes négyes döntős

2024.08.24. 09:09
Birkás Balázs (Fotó: NS-archív)
Mindkét magyar egység bejutott a vasárnapi döntőbe az új számokban, a vegyes négyesek 500 méteres versenyeiben az üzbegisztáni Szamarkandban, az olimpia műsorán nem szereplő számok kajak-kenu világbajnokságán.

 

A kajakosoknál az Ujfalvi Laura, Opavszky Márk, Kőhalmi Emese, Balogh Gergely összeállítású egység a lengyelek, a kenusoknál a Balla Virág, Bragato Giada, Kollár Kristóf és Juhász István alkotta hajó az oroszok mögött lett második az előfutamban, s ez a helyezés mindkét esetben finálés folytatást ért.

Ugyancsak ott van a legjobb kilenc között 200 méteren a Horányi Dóra, Takács Kincső kenu páros, amely harmadikként ért célba első pályáján, s a moldovaiakkal, valamint az oroszokkal együtt továbblépett.

A legrövidebb távon egyesben a kajakos Birkás Balázs a harmadik, Rugonfalvi-Kiss Janka a negyedik, a kenus Hajdu Jonatán a hatodik helyet szerezte meg az előfutamában, rájuk délután egyaránt középfutam vár.

Magyar idő szerint 11 órától következnek az első döntők a vb-n, az öt számból négy 1000 méteresben lesz magyar hajó: K–1-ben Kőhalmi Emese, K–2-ben Vajda Bence és Szántói-Szabó Tamás, C–1-ben Bragato Giada, C–2-ben a párizsi olimpián is szerepelt Adolf Balázs és Fejes Dániel. Ezeken kívül még a K–2 500 méteres vegyes szám fináléjára kerül sor az első döntős napon.

 

Legfrissebb hírek

Fejes Dániel: Úgy készülhetek egy hazai vb-re, hogy címvédő vagyok

Kajak-kenu
2026.09.23. 14:53

Kajak-kenu: káprázatos teljesítmény az ORV-n

Utánpótlássport
2026.09.23. 09:03

Kajak-kenu: fölényes első hely az éremtáblázaton

Utánpótlássport
2026.09.20. 19:55

Kajak-kenu: újabb 13 éremmel folytatták a fiatalok az ORV-t

Utánpótlássport
2026.09.19. 19:37

Csikós Zsóka: Nem tudjuk megtenni, amit néhány éve még igen

Kajak-kenu
2026.09.19. 09:51

Kajak-kenu: 18 magyar érem az ORV első döntős napján

Utánpótlássport
2026.09.18. 19:17

Kiss Ágnes: Azért tudok az ezüstéremnek is örülni

Kajak-kenu
2026.09.18. 10:11

Október 16-ig lehet nevezni a Kolonics Emlékfutásra

Kajak-kenu
2026.09.17. 16:51