Két magyar érem a kajak-kenu szuperkupa nyitó napján

2024.10.11. 12:01
Adolf Balázs (Fotó: Árvai Károly)
A magyar versenyzők két érmet, egy-egy ezüstöt és bronzot szereztek a pénteki nyitó napon a kínai Hangcsouban zajló, 350 ezer dollár összdíjazású meghívásos kajak-kenu szuperkupán.

 

A háromnapos viadal magyar szempontból a rövid körös (3.4 km) maratoni döntőkkel vette kezdetét, ebben a szakágban tíz magyar érdekelt. Közülük a kajakos Kiszli Vanda szerepelt a legjobban, aki a világbajnok svéd Melina Andersson mögött másodikként ért a célba. Ugyanebben a számban Czéllai-Vörös Zsófia ötödik, Csépe Panna kilencedik, míg a férfiaknál Boros Adrián hatodik, Varga Olivér pedig 11. lett – a nemzetközi szövetség honlapja alapján.

A kenusoknál a négyszeres világbajnok, sprintben kétszeres olimpikon Adolf Balázs szállította a magyar érmet, harmadikként zárt. Zsidai Máté a 13., Simon Sebestyén a 15., a nőknél Matkovics Sára Lili az ötödik, Hegedűs Dóra pedig a nyolcadik helyet szerezte meg.

Ez az első olyan szuperkupa, amelyen több szakág – sprint, maraton, szlalom és póló – képviselői egy időben küzdenek. A magyarok a maraton mellett sprintben érdekeltek, utóbbi szakágban nyolctagú a küldöttség.

Szombaton további maratoni döntőket rendeznek és sprintben is lezajlanak majd az első finálék.

A háromnapos kínai viadalon összesen 500 sportoló vesz részt.
 

 

Legfrissebb hírek

Klasszis kenusokkal a soraiban utazik a magyar csapat a sárkányhajó-vb-re

Kajak-kenu
Tegnap, 15:13

Fejes Dániel: Úgy készülhetek egy hazai vb-re, hogy címvédő vagyok

Kajak-kenu
2026.09.23. 14:53

Kajak-kenu: káprázatos teljesítmény az ORV-n

Utánpótlássport
2026.09.23. 09:03

Kajak-kenu: fölényes első hely az éremtáblázaton

Utánpótlássport
2026.09.20. 19:55

Kajak-kenu: újabb 13 éremmel folytatták a fiatalok az ORV-t

Utánpótlássport
2026.09.19. 19:37

Csikós Zsóka: Nem tudjuk megtenni, amit néhány éve még igen

Kajak-kenu
2026.09.19. 09:51

Kajak-kenu: 18 magyar érem az ORV első döntős napján

Utánpótlássport
2026.09.18. 19:17

Kiss Ágnes: Azért tudok az ezüstéremnek is örülni

Kajak-kenu
2026.09.18. 10:11