Semleges színekben és létszámkorlátozással versenyezhetnek az orosz és a fehérorosz evezősök

2025.03.11. 14:44
Idén is szigorú szabályoknak kell megfelelniük az orosz és a fehérorosz evezősöknek, akik kizárólag semleges színekben és létszámkorlátozással vehetnek részt a nemzetközi versenyeken – jelentette be kedden a nemzetközi szövetség (World Rowing).

A WR végrehajtó bizottsága meghosszabbította az utóbbi két évben alkalmazott szabályokat, emellett csak bizonyos versenyszámokban engedi rajthoz állni az orosz és a fehérorosz evezősöket. A két ország versenyzői a továbbiakban is kizárólag semlegesként versenyezhetnek, a nemzetközi szövetség folyamatosan ellenőrzi a hátterüket, emellett részt kell venniük a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) által működtetett doppingellenőrzési folyamatban is.  

A nemzetközi szövetség a nemzetközi megmérettetésekre lebontva meghatározta, hogy mely hajóosztályokban szerepelhetnek az oroszok és a fehéroroszok 2025-ben: a világkupákon és a Sanghajban sorra kerülő felnőtt világbajnokságon egypárban, kétpárban és kettesben, beleértve a paraszámokat is, az U19-es és U23-as vb-ken pedig a nyolcasokon kívül minden versenyszámban, míg a beach sprint vb-n U19-ben és felnőttben is egypárban és kétpárban állhatnak rajthoz.

A World Rowing 2023 nyarán határozott úgy, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ajánlását követve, korlátozott számban engedi indulni az orosz és a fehérorosz útlevéllel rendelkező sportolókat egyéniben, semleges státuszban a belgrádi vb-n. Viszont – ugyancsak a NOB kívánalmainak megfelelően – nem járult hozzá, hogy a két ország képviselői négyesben és nyolcasban is rajthoz állhassanak, tekintettel arra, hogy ezek a hajóosztályok csapathajók.

 

Legfrissebb hírek

Evezés: két magyar érem a zágrábi egyetemi Eb-n

Egyéb egyéni
7 órája

Nemzeti zászlóval és himnusszal versenyezhetnek az orosz lovasok

Egyéb egyéni
19 órája

Fehérorosz és brit győzelem az öttusa-vb váltóiban

Egyéb egyéni
2026.08.24. 13:20

Női torna Eb: orosz siker a csapatverseny döntőjében

Torna
2026.08.16. 18:49

A Nemzetközi Íjászszövetség feloldotta az orosz sportolók elleni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.08.15. 16:26

A World Skate feloldotta az oroszokra és fehéroroszokra vonatkozó korlátozásokat

Egyéb egyéni
2026.08.09. 14:25

Nemzeti szimbólumok nélkül indulhatnak az oroszok és a fehéroroszok a ritmikus gimnasztika vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.08. 16:57

Az oroszok biztonsági okokból nem vesznek részt a jövő évi férfi röplabda-vb-n

Röplabda
2026.08.04. 14:03