A kajakos Kiszli Vanda már biztos Világjátékok-induló

2025.04.26. 18:25
null
Fotó: Szalmás Péter/MKKSZ
Kiszli Vanda meggyőző fölénnyel nyerte meg szombaton a kaposvári maratoni kajak válogatót, biztosítva ezzel helyét az augusztusban sorra kerülő csengtui Világjátékokon. Férfi kajakban még nem dőlt el, hogy ki utazhat Kínába, ugyanis Noé Bálint legyőzte a kvótát tavaly megszerző Kolozsvári Brúnót, így kettejük között szétlövés fog dönteni, amelyre az Európa-bajnokságon kerül majd sor.

A Vígh Sándor-emlékversenyen kisebb-nagyobb megszakításokkal szinte egész délelőtt esett az eső a Deseda tó fölött, ilyen körülmények között a versenyzőknek 20 kilométert kellett megtenniük, ami a vízen 10 kört jelentett, benne nyolc szárazföldi – az időjárás miatt meglehetősen csúszós – futószakasszal.

Férfi kajakban 15-en vágtak neki a versenynek, az élboly tagjaként Kolozsvári mellett Noé Bálint és Péli Zalán húzott el a többiektől, majd utóbbi is leszakadt, Noé pedig az utolsó métereken nagy hajrával legyőzte a győriek fiatal tehetségét.

A Ferencváros kajakosa három évvel ezelőtt már indulhatott a Világjátékokon és erre idén is megvan még minden esélye, hiszen a júniusi, Ponte de Limában sorra kerülő Eb-n dől majd el, hogy ő vagy Kolozsvári utazhat Kínába.

A nők futama ekkora izgalmakat nem tartogatott, a kilencszeres világbajnok Kiszli magabiztosan győzött. Az Atomerőmű SE örökös bajnoka az első futószakasz után lépett el a mezőnytől, a folytatásban pedig senki által nem zavartatva haladt a célig.

A második helyen Csikós Zsóka végzett, míg a bronzérem Csépe Panna nyakába került. Kiszli Vanda a legutóbbi, 2022-es Világjátékokon rövid körön és a klasszikus maratoni távon is aranyérmes lett, így mindkét számban címvédőként utazhat Kínába augusztus elején.

 

Legfrissebb hírek

Hét korosztályos magyar érem a maratoni kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.26. 19:32

Kajak-kenu: Csorba bizonyította, nem véletlen volt a tavalyi remeklés

Utánpótlássport
2026.06.26. 17:24

Kajak-kenu: a szövetségi kapitányok kijelölték a kanadai vk-ra utazó magyar csapatot

Kajak-kenu
2026.06.25. 16:22

Negyvenhat magyar szerepel a maratoni kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.24. 17:36

Kajak-kenu: júliusban jön az utánpótlás vb-je és Eb-je

Utánpótlássport
2026.06.20. 15:53

Válogatottunk két arany-, három ezüst- és négy bronzérmet gyűjtött a kajak-kenu Eb záró napján

Kajak-kenu
2026.06.14. 17:13

Kajak-kenu Eb: két ezüst és egy bronz az olimpiai páros számokban

Kajak-kenu
2026.06.14. 13:10

Kajak-kenu Eb: Kőhalmi Emese győzött 1000 méteren, Lucz Anna ezüstérmes lett 200-on

Kajak-kenu
2026.06.13. 16:22
Ezek is érdekelhetik