A kajakos Nádas Bence még nem tudja, kivel indul párosban a válogatón

Vágólapra másolva!
2025.04.16. 16:46
null
Nádas Bence az idei évnek lazábban áll neki fejben (Fotó: Dömötör Csaba)
Az olimpiai ezüstérmes, világbajnok és Európa-bajnok kajakos, Nádas Bence egyelőre nem tudja, kivel indul majd párosban a két hét múlva sorra kerülő válogatón, amelyen 200 és 500 méter egyesben is vízre száll.

Az MVM Szeged VE 28 éves sportolója az M1 aktuális csatornának elmondta, hogy az olimpia után két és fél hónapot pihent, ami után nehéz volt visszajönnie, de úgy érezte, érzelmi hullámvasút volt a 2024-es év, így szüksége is volt a hosszabb szünetre. Novemberben kezdte a felkészülést és január végén érezte először, hogy ott tart, ahol tartania kell.

Az idei évnek egy kicsit lazábban állok neki fejben. Több teret hagyok a magánéletemnek és rugalmasabban fogom fel a dolgokat, így hátha megszületik ebből egy Nádas Bence 2.0.” – fogalmazott. Elárulta, hogy a dél-afrikai edzőtáborban főként a technikáján dolgozott, mivel idén elsősorban egyesben szeretne bizonyítani. Kajak-kenuban idén egy válogató lesz – két hét múlva, Szegeden –, majd két világkupaverseny következik – az egyik ezek közül ugyancsak a Maty-éren –, s ezek alapján alakul ki az Európa-bajnoki, illetve világbajnoki csapat. A kontinensviadal június 19-22-én lesz a csehországi Racicében, míg a vb-t augusztus 20. és 24. között rendezik Milánóban.

Nádas Bence azt mondta, éppen két hét kemény edzőtáboron van túl, most jön a formahangolás, s kíváncsian várja, mire lesz elég az első versenyen az, „amit a zsákba pakoltunk”. Tótka Sándor, akivel tavaly második lett Párizsban K-2 500 méteren, idén nem versenyez a nemzetközi porondon, így Nádas egyelőre nem tudja, kivel indul ebben a számban a válogatón. Az azonban biztos, hogy 200 és 500 méter egyesben is vízre száll, azaz három számban méreti meg magát Szegeden.

Nádas Bence a céljairól szólva úgy fogalmazott: egyelőre lépésről lépésre akar haladni.

Megpróbálom hozni a legjobb formámat és majd abban a számban indulok, amiben tudok” – mondta a nemzetközi szezonra vonatkozóan.

 

 

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: végső búcsút vettek Dudás Miklóstól

Kajak-kenu
2026.01.30. 17:26

Seprenyi Sára lett az Európai Kajak-kenu Szövetség szlalom bizottságának elnöke

Kajak-kenu
2026.01.29. 19:54

Saját kaliforniai hajópark segíti a magyar kajakosok és kenusok olimpiai felkészülését

Kajak-kenu
2026.01.22. 16:30

Gazsó Alida Dóra: Minimális elvárás magammal szemben, hogy a vb-n két olimpiai számban induljak

Kajak-kenu
2026.01.16. 14:29

Csikós Zsóka: Kezdek megbarátkozni a rivaldafénnyel

Kajak-kenu
2026.01.13. 13:52

Kajak-kenu: világranglista-vezetőként várja az új évadot Csorba Zsófia

Utánpótlássport
2026.01.11. 16:04

A válogatóra ismét összeáll a Nádas, Tótka kajak páros

Kajak-kenu
2026.01.11. 11:58

Csodák, csúcsok, csalódások – 2025 az utánpótlásban

Utánpótlássport
2026.01.10. 09:00
Ezek is érdekelhetik