Tótka Sándor elengedi az idei évet

2025.04.08. 12:45
Fotó: Dömötör Csaba
Csak két kisebb versenyen indul az idén Tótka Sándor olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakos.

 

A Tokióban K–1 200 méteren aranyérmes kiválóság az M1 aktuális csatornának elmondta, a – K–2 500 méteren ezüstérmet hozó – párizsi játékok után sok időt töltött a családjával, és mivel a kisfia sok mindent hazahurcolt a bölcsődéből, folyton beteg volt, így októbertől február közepéig mindössze egy hetet tudott egyhuzamban edzeni.

„Ezért úgy döntöttem, hogy elengedem az idei évet, mivel nem állok készen a versenyzésre. A pofon akkor jött, amikor februárban csatlakoztam a többiekhez a dél-afrikai edzőtáborban, mert ott realizálódott, hogy hatalmas lemaradásban vagyok. Összességében nagyon elfáradtam tavaly, most tartok egy lazább évet, hogy újra felszívjam magam. Nem foglalkozom Eb-kkel, vb-kkel, csak a Los Angeles-i olimpia lebeg a szemem előtt” – jelentette ki az UTE klasszisa.

Kifejtette, idén már 31 esztendős lesz, és újabb négy évet nehéz lenne végighúznia, így 2025-ben csak az ob-n és egy amerikai versenyen fog elindulni. Az erre vonatkozó terveit az új szövetségi kapitány, Tóth Dávid is megértette, akivel régóta ismerik egymást, nyertek együtt ob-t négyesben. A következő szezonnak pedig biztosan Nádas Bencével együtt fog majd nekivágni, akivel második lett Párizsban.

 

Legfrissebb hírek

Fejes Dániel: Úgy készülhetek egy hazai vb-re, hogy címvédő vagyok

Kajak-kenu
2026.09.23. 14:53

Kajak-kenu: káprázatos teljesítmény az ORV-n

Utánpótlássport
2026.09.23. 09:03

Kajak-kenu: fölényes első hely az éremtáblázaton

Utánpótlássport
2026.09.20. 19:55

Kajak-kenu: újabb 13 éremmel folytatták a fiatalok az ORV-t

Utánpótlássport
2026.09.19. 19:37

Csikós Zsóka: Nem tudjuk megtenni, amit néhány éve még igen

Kajak-kenu
2026.09.19. 09:51

Kajak-kenu: 18 magyar érem az ORV első döntős napján

Utánpótlássport
2026.09.18. 19:17

Kiss Ágnes: Azért tudok az ezüstéremnek is örülni

Kajak-kenu
2026.09.18. 10:11

Október 16-ig lehet nevezni a Kolonics Emlékfutásra

Kajak-kenu
2026.09.17. 16:51