Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2025.05.18. 16:24
null
Csorba Zsófia aranyérmet nyert zuhogó esőben a Maty-éren (Fotó: Árvai Károly)
Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek sportolóink 5000 méteren a Szegeden rendezett kajak-kenu világkupaverseny záró programjában.

Nem volt szerencséje az ötezres döntőkben szereplő versenyzőknek, hiszen a program legelején hatalmas eső öntötte el a Maty-eret. A legnagobb viharban talán a női kenusoknak kellett teljesíteniük, akik között két magyar is felállhatott a dobogóra: Csorba Zsófia tetemes előnyt alakított ki magának, magabiztos sikert ért el, a harmadik helyen Zagyvai Borka ért célba.

A férfi kenusok között Fejes Dánielért és Adolf Balázsért szoríthattunk, utóbbi bronzérmet szerzett, eggyel megelőzve honfitársát.

Női kajakban eredetileg Csikós Zsóka szerepelt volna, ám ő betegség miatt ellehetetlenült a versenyzéstől. A helyére Rendessy Esztert nevezte be Tóth Dávid szövetségi kapitány. Rendessy mellett Kőhalmi Emese szerepelt ebben a számban, kiválóan teljesítettek a lányok, a győztes svéd Melina Andersson tempóját nem tudták tartani, ám a második, harmadik helyre megérkeztek – Kőhalmi, Rendessy sorrendben.

Férfi kajakban a norvég Jon Amund Vold és a portugál Fernando Pimenta mögött Noé Bálint a harmadik helyen ért célba. Halmy Lőrincz a 12. helyen végzett.

KAJAK-KENU VILÁGKUPAVERSENY, SZEGED
Vasárnap
KAJAK
Férfiak
K–1 5000 m: Vold (norvég) 21:28.61 perc, 2. Pimenta (portugál) 21:38.91, 3. Noé Bálint 21:39.75, ...12. Halmy Lőrinc 22:54.83
Nők
K–1 5000 m: Andersson (svéd) 23:23.00, 2. Kőhalmi Emese 24:08.38, 3. Rendessy Eszter 24:09.04
KENU
Férfiak
C–1 5000 m: Pelier (kubai) 23:20.97, 2. Jaime Duro (spanyol) 23:37.91, 3. Adolf Balázs 24:04.94, 4. Fejes Dániel 24:17.07
Nők 
C–1 5000 m: 1. Csorba Zsófia 28:11.39, 2. Corbera (spanyol) 28:33.18, 3. Zagyvai Borka 29:22.59

 

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04
Ezek is érdekelhetik