Pénteken, Szolnokon összecsap egymással a két férfi kajak négyes

2025.05.28. 13:24
null
Szolnokon összecsap egymással a két férfi kajak négyes (Fotó: kajakkenusport.hu)
A két világkupán elért eredmények alapján Tóth Dávid, a kajakosok szövetségi kapitánya úgy döntött, szeretne mindkét férfi négyesnek lehetőséget adni a nyári világversenyek során is. A szakember pénteken, Szolnokon nézi meg újra a két hajót, ennek függvényében tesz majd javaslatot a csapat összeállításáról szóló előterjesztésében.

A magyar szövetség honlapja felidézi, hogy a szegedi vk-n az Opavszky Márk, Fodor Bence, Balogh Gergely, Tamási Zsombor alkotta egység arany-, míg a Nádas Bence, Hidvégi Hunor, Hidvégi Zalán, Keller Gergő összeállítású kvartett bronzérmes lett 500 méteren. Egy héttel később, a múlt hétvégén, Poznanban Nádasék másodikként értek célba, míg az Opavszky által sztrókolt hajó annak ellenére is negyedik lett, hogy a bírók által visszalőtt első rajtnál megsérült a kormánya.

„Mivel mindkét négyes kiemelkedően jó teljesítményt nyújtott a világkupákon, Tóth Dávid mindkét egységre számítana a nyár folyamán, az egyikre a milánói világbajnokságon, a másikra pedig a racicei Európa-bajnokságon. Ennek következében a kapitány egy egymás elleni pályamenésen nézné meg újra a két hajót. Ez alapján teszi meg javaslatát a versenysport bizottságnak” – írja a kajakkenusport.hu.

A futamra pénteken kerül sor, Szolnokon.

 

Legfrissebb hírek

Hét korosztályos magyar érem a maratoni kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.26. 19:32

Kajak-kenu: Csorba bizonyította, nem véletlen volt a tavalyi remeklés

Utánpótlássport
2026.06.26. 17:24

Kajak-kenu: a szövetségi kapitányok kijelölték a kanadai vk-ra utazó magyar csapatot

Kajak-kenu
2026.06.25. 16:22

Negyvenhat magyar szerepel a maratoni kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.24. 17:36

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02

Kajak-kenu: júliusban jön az utánpótlás vb-je és Eb-je

Utánpótlássport
2026.06.20. 15:53

Válogatottunk két arany-, három ezüst- és négy bronzérmet gyűjtött a kajak-kenu Eb záró napján

Kajak-kenu
2026.06.14. 17:13

Kajak-kenu Eb: két ezüst és egy bronz az olimpiai páros számokban

Kajak-kenu
2026.06.14. 13:10
Ezek is érdekelhetik