A Világjátékokra összpontosít a maratoni kajakos Kiszli Vanda

2025.06.27. 20:12
null
Fotó: Getty Images, archív
A Világjátékokat tartja az idénye fő versenyének a kajakos Kiszli Vanda, aki a hónap elején megszerezte tizedik és tizenegyedik Európa-bajnoki címét a maratoni kontinensviadalon.


A 31 éves versenyző az M4 Sportnak azt mondta, bár két arany- és egy ezüstéremmel zárta a portugáliai Eb-t, kettős érzései voltak, mert ugyan az eredményeivel elégedett volt, a versenyzését nem érezte százszázalékosnak. A hagyományos távon egyesben akadtak negatív dolgok, emiatt kicsit csalódott, de örül, hogy a második helyet ebben a számban is sikerült megszereznie – fogalmazott.

Július elején világbajnoki válogatót rendeznek a szakágban, majd augusztusban, Csengtuban rendezik a Világjátékokat. Kiszli azt mondta, számára utóbbi lesz az év fő versenye.

„Olyan formában szeretnék érkezni Kínába, amit elvárok magamtól, és remélem, hogy ott is eredményes tudok lenni” – nyilatkozta, hozzátéve, hogy vannak céljai, de ezekről konkrétumokat nem árult el.

Kiemelte, hogy az akklimatizációra nem lesz sok idejük, itthon azonban már megpróbálnak felkészülni az időeltolódásra, a meleget pedig Magyarországon is tudják gyakorolni.

Az idei maratoni világbajnokságot szeptember 4. és 7. között – tíz év után ismét – Győrben rendezik, Kiszli a legutóbbi győri vb-n szerezte pályafutása első világbajnoki érmét.

„A verseny ingyenesen lesz látogatható, remélem, sokan kijönnek majd, a közönség mindig plusz energiát ad” – mondta, hozzátéve, hogy fél szemmel ugyan már figyel a vb-re is, de addig még sok idő eltelik, s egyelőre a teljes fókusza a Világjátékokon van.

 

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: kezdődjék az egyéves élményutazás a szegedi vb-ig

Kajak-kenu
2026.08.11. 07:21

Három érmet szereztek a mieink a világ egyik legnagyobb hosszú távú kajak-kenu versenyén

Kajak-kenu
2026.08.09. 11:36

Birkás Balázs nyerte meg a férfiak küzdelmét a kajak-kenu szlalom ob-n

Kajak-kenu
2026.07.31. 17:33

Hofer Bianka és Tölgyesi Flóra nyerte meg a kajak-kenu vb szegedi pótválogatóját

Kajak-kenu
2026.07.28. 16:50

Kálnoki-Kiss Attila: Fizessen bérleti díjat a sukorói akadémia

Kajak-kenu
2026.07.27. 17:49

Kajak-kenu: huszonegy magyar érem vasárnap a szegedi korosztályos Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.26. 21:07

Ifjúsági és U23-as kajak-kenu Eb: három arany és egy bronz Szegeden

Kajak-kenu
2026.07.25. 13:33

Kajak-kenu: magyar éremeső várható a szegedi korosztályos Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.22. 13:14