Ifj. Foltán László: A sportolóknak szükségük van rá, hogy »aranyozzák« magukat

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
• Racice
Vágólapra másolva!
2025.06.20. 12:51
null
Takács Kincső a középfutamból jutott döntőbe C–1 200 méteren Racicében (Fotó: Árvai Károly, archív)
Pénteken kiderült, hogy mind a 23 gyorsasági egységünk döntőben szerepelhet a Racicében zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon. Az első két nap eseményeit követően arra kértük a kajakozók szövetségi kapitányát, Tóth Dávidot, valamint a kenusok szakvezetőjét, ifjabb Foltán Lászlót, hogy értékelje az eddigi teljesítményeket, továbbá tekintsen előre a szombati és a vasárnapi finálékra.

Az már a csütörtöki előfutamokat követően kiderült, hogy 20 gyorsasági versenyszámban biztosan döntőben szállhatunk vízre a Labe Arénában. A péntek délelőtti középfutamokból aztán Adolf Balázs (C–1 1000 m), Lucz Anna (K–1 200) és Takács Kincső (C–1 200) is kvalifikált, biztosítva, hogy az összes gyorsasági számban szoríthassunk magyar sportolóért Racicében.

A két szövetségi kapitány, ifjabb Foltán László és Tóth Dávid pozitívan látja az első két nap eseményeit, és nem módosít előzetes célkitűzésén.

 

„Kívülről úgy tűnhet, hogy közepesen indultunk tegnap, mivel Adolf Balázs és Takács Kincső sem jutott egyből döntőbe, de ezért jó a kulisszák mögött lenni, mert az ember ismeri az apró titkokat. Balázs mondta, hogy nem akar előfutamból fináléba jutni, mert szeret bemelegítőpályát menni a döntők előtt. Be tudott volna jutni, ám ötszáznál kinézett, és elengedte a dolgot. Kincsővel hasonló a helyzet, jól jött neki, hogy a középfutamban is rajthoz állt. A többieknél nagyon szomorú lettem volna, ha nem jön össze egyből a döntő. Mindenki lelkes, várja a hétvégét, edzettünk délelőtt, aztán kikapcsolunk, bemegyünk Prágába, körbenézünk a városban. A mezőny erősségében nincs különösebb meglepetés, persze akadt egy-egy olyan esemény, amivel előzetesen nem számolhattunk, ám ez ekkora verseny esetében egyáltalán nem meglepő. Az Európa-bajnokság előtt azt mondtam, hogy négy-öt aranyérmet remélek a csapattól, ehhez az első két nap eseményeit figyelembe véve is tartom magam. A sportolóknak szükségük is van rá, hogy »aranyozzák« magukat és érmekkel térjenek haza.” 

FOLTÁN LÁSZLÓ, A KENUVÁLOGATOTT SZÖVETSÉGI KAPITÁNYA
 

„Elégedett vagyok az eddig történtekkel, ahogyan eddig, most is azt feltételezem, hogy nagyon jó eredményeket érünk el. Lucz Annának csütörtökön volt olyan rajtja, amelyet véleményem és mások véleménye szerint is vissza kellett volna hívni, ez nem történt meg, megzavarta, ettől függetlenül jól abszolválta a pénteki futamot. Úgy vélem, ütőképes az európai mezőny, de a magyar kajak-kenu is erős, és szerintem ez az érmek számában is megmutatkozik. Férfi kettesben adódhat kérdés, bár tudom, hogy a srácok nem feltétlenül szokták a legerősebb arcukat mutatni a selejtezők során. Szerintem előrelépnek a csütörtökön látottakhoz képest, a válogatóversenyen és a szegedi vk-n is nagyon jól szerepeltek, azt a teljesítményt egyelőre nem láthattuk tőlük, kíváncsi vagyok, mennyire állnak össze a döntőre. Női kajak egyes ötszáz méteren előzetesen azt gondoltam, nagy csata várható Csikós Zsókától a dobogós hely megszerzéséért, ám az előfutamot látva azt gondolom, ennek abszolút megvan a realitása, bízom benne, hogy hasonlóan jól teljesít vasárnap, és tiszta fejjel ugyanilyen pályát hoz le. Összességében nagyon jó esélyekkel állunk oda a döntőkhöz, tartom magam ahhoz, hogy három-négy aranyérmet és négy-öt dobogós helyezést reális elérnünk.” 

Tóth dávid, a kajakválogatott szövetségi kapitánya

 

 

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: végső búcsút vettek Dudás Miklóstól

Kajak-kenu
2026.01.30. 17:26

Seprenyi Sára lett az Európai Kajak-kenu Szövetség szlalom bizottságának elnöke

Kajak-kenu
2026.01.29. 19:54

Saját kaliforniai hajópark segíti a magyar kajakosok és kenusok olimpiai felkészülését

Kajak-kenu
2026.01.22. 16:30

Gazsó Alida Dóra: Minimális elvárás magammal szemben, hogy a vb-n két olimpiai számban induljak

Kajak-kenu
2026.01.16. 14:29

Csikós Zsóka: Kezdek megbarátkozni a rivaldafénnyel

Kajak-kenu
2026.01.13. 13:52

Kajak-kenu: világranglista-vezetőként várja az új évadot Csorba Zsófia

Utánpótlássport
2026.01.11. 16:04

A válogatóra ismét összeáll a Nádas, Tótka kajak páros

Kajak-kenu
2026.01.11. 11:58

Csodák, csúcsok, csalódások – 2025 az utánpótlásban

Utánpótlássport
2026.01.10. 09:00
Ezek is érdekelhetik