Csikós Zsóka K–1 1000 méteren, Csizmadia Kolos K–1 200 méteren világbajnok!

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
• Milánó
Vágólapra másolva!
2025.08.22. 15:09
null
Csizmadia Kolos és Csikós Zsóka (Fotók: MTI/Czeglédi Zsolt)
Csikós Zsóka (K–1 1000 m) és Csizmadia Kolos (K–1 200 m) sem talált legyőzőre, férfi kajak négyesünk (Opavszky Márk, Fodor Bence, Balogh Gergely, Tamási Zsombor) ezüstérmet szerzett, Fejes Dániel (C–1 200 m) a negyedik, Kiss Ágnes és Nagy Bianka (C–2 500 m), továbbá Hajdu Jonatán (C–1 200 m) az ötödik, női kajak négyesünk (Fojt Sára, Pupp Noémi, Ujfalvi Laura, Kőhalmi Emese) a hetedik helyen zárt a Milánóban zajló kajak-kenu világbajnokság pénteki versenynapján.

Péntek délután elkezdődött az első döntős programcsomag a milánói Idroscalón, ahol mind a hét gyorsasági fináléban szoríthattunk magyar sportolóért. 

Elsőként a C–1 500 méter legjobbjai mérték össze a tudásukat egymással, Fejes Dániel az elő- és a középfutamban is diadalmaskodott, s a négyes pályáról próbálkozhatott megszerezni karrierje első világbajnoki érmét egyesben. Fejes nem kapta el jól a rajtot, fél távnál az ötödik helyen állt, de szépen hajrázott, a brazil Gabriel Assuncaót megelőzte, a világbajnoki címvédői moldovai Serghei Tarnovschit viszont már nem tudta elkapni, így a negyedik helyen végzett.

A Racicében háromszoros Európa-bajnok Csikós Zsóka péntek délelőtt az 500 méter középfutamával hangolt – sikeresen – a délutáni 1000 méteres döntőre. A helyszínen elmondta, azt olvasta, hogy az új-zélandi Aimee Fisher világrekorddöntésre készül, emiatt is hatalmas csatára számít a fináléban. Nos, Fisher elveszett a fináléban, legalábbis Csikóshoz és az ausztrál Alyssa Buckhoz képest. Buck egészen 750 méterig uralta a pályát, Csikós azonban egyre jobban tapadt rá, s nem csak tapadt, meg is előzte! Ötven méterrel a vége előtt már nem volt kérdés: Csikós Zsóka világbajnok Milánóban!

„Nagyon fájt! – így Csikós Zsóka az eredményhirdetés után. – És közben párszor hínárok is akadtak rám, szóval vicces verseny volt, sok minden járt a fejemben. Azt beszéltük, hogy én is világcsúcs közelében szeretnék menni, ehhez elég erős ötszázat kell teljesíteni az elején. Bíztam abban, hogy az utolsó kétszázam nagyon erős lesz, ott vagyok a leggyorsabb, viszont tény, azzal nem számoltam, hogy közben akadhatnak rám a dolgok. Az meglepett, hogy nem Aimee, hanem az ausztrál lány volt a legnagyobb ellenfelem, de úgy voltam vele, hogy tartom vele a lépést. És amikor hallottam, hogy már nagyon nyögdécsel, akkor csak ráindítottam még egyet! Itt vettem át a vezetést. Az ötszázban bőven maradt, szerintem mindenkinek bizonyítottam, hogy kibírok egy nap két számot. Nagyon örülök, hogy nyertem!”


K–1 200 méteren az ezen a távon olimpiai negyedik, vb-bronzérmes Csizmadia Kolosnak szurkolhattunk, aki kettős győzelemmel menetelt a döntőig. És ugyanolyan magabiztossággal versenyzett a fináléban is!

CSIZMADIA Kolos
Csizmadia Kolosnak köszönhetően 28 év után ünnepelhetünk ismét világbajnoki címet K–1 200 méteren (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Fotó: Czeglédi Zsolt

Csizmadia fantasztikusan rajtolt, csak a grúz Badri Kavelasvili kapta el jobban nála, nála azonban gyorsabban evezett a magyar fiú, aki így csodálatos győzelmet ünnepelhetett az Idroscalón! A cím értékét nagyban növeli, hogy Magyarország legutóbb 1997-ben szerzett vb-címet ebben a számban, akkor Fehérvári Vince nyert aranyérmet.


„Ahogy Hüttner Csaba mondaná: az élet ikszre játszik, és egy idő után visszaad valamit! – kezdte értékelését Csizmadia Kolos. – Nagyon jó futam volt, végre hibátlan pályával fejezhetem be a versenyzést. Higgadt voltam, tudatában annak, hogy felkészültem rendesen, és így nem stresszeltem annyira. Ezzel szemben az évet nehezen éltem meg, az, hogy megszületett a kisfiam, Kadosa, három héttel a válogató előtt, igencsak megbontotta a fókuszomat. Rengeteg örömöt jelent, nagyon nehezemre esett otthon hagyni őket és edzőtáborozni menni. Mondjuk ki: tavaly nagyon nagy kudarc volt az olimpiai hetedik hely. Irgalmatlan mély gödörbe kerültem utána, teljesen elveszítettem a motivációmat, és aggódtam magamért. Ha nem lett volna várandós a feleségem, akkor szerintem nagyon megborulok, ebből a szempontból szerencsésen alakult, egészen más pozícióba helyezte azt, hogy miért csinálom ezt az egészet. Úgyhogy büszkén jelenthetem ki, hogy teljes mellszélességgel készülök Los Angelesre!”

A szegedi világkupaversenyen aranyérmes, Opavszky Márk, Fodor Bence, Balogh Gergely és Tamási Zsombor alkotta kajak négyesünk az egyik legkiegyenlítettebb versenyszámban küzdött a lehető legjobb eredményért. A srácok eddig jól teljesítettek Milánóban, az előfutamban a második helyen zártak, a középfutamból elsőként kvalifikáltak a döntőbe. Ahogyan az várható volt, óriási harc alakult ki, a portugál és a magyar hajó el tudott szakadni a mezőnytől, több olyan pillanat is akadt, amikor Opavszky Márkékat hajszállal előrébb lehetett látni, végül 5 századmásodperccel Portugália nyert, Magyarország tehát a második helyen végzett.

FODOR Bence; BALOGH Gergely; OPAVSZKY Márk; TAMÁSI Zsombor
Férfi kajak négyesünk világbajnoki ezüstérmes! (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

A nagyon boldog srácoknak Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár adta át az ezüstérmet. A vb-újonc Fodor Bence az eredményhirdetést követően így értékelt: „Jó volt a pálya, mindent megcsináltunk, amit szerettünk volna. A végén nem tudtam, hogy ment, vagy hányadikok vagyunk; azt sejtettem, hogy elöl zártunk, ám ötletem sem volt, pontosan hol. Nagyon szorosan alakult a vége, öt századdal maradtunk le az aranyról, de bármikor aláírtam volna ezt az eredményt.”

Európa-bajnok női négyesünkből „csak” Kőhalmi Emese mondhatja el magáról, hogy ünnepelt már világbajnoki címet, eredménytelenségre persze a többiek sem panaszkodhatnak, Fojt Sára és Pupp Noémi kétszeres olimpiai bronzérmes, valamint háromszoros Európa-bajnok, Ujfalvi Laura vb-második és ugyancsak Eb-győztes. A lányok a csütörtöki középfutamban rendkívül jó pályával, s győzelemmel hangoltak a pénteki döntőre, amely nem úgy alakult, ahogyan eltervezték, a hetedik helyen értek célba.

Olimpiai negyedik, idén háromszoros világkupagyőztes kenu kettesünk, Kiss Ágnes és Nagy Bianka a középfutamból a második helyen jutott az 500 méter döntőjébe, a fehéroroszok hajszállal megverték a lányokat, akik a nyolcas pályán indulhattak a fináléban. A kanadai, az ukrán és a spanyol egység meglógott a többiek elől, a magyar és a fehérorosz hajó is szépen zárkózott, azonban mindhiába: Kiss Ágnesék a dobogóra nem értek fel, ötödikként haladtak át a célon.

Noha négy világbajnoki ezüstéremmel is büszkélkedhet, egyiket sem egyesben szerezte Hajdu Jonatán, aki az Idroscalón C–1 200 méteren bejutott a döntőbe. Jól rajtolt, viszont a szűk élmezőnnyel nem tudta tartani a lépést, hat tizedmásodperces lemaradással az ötödik helyen végzett a világbajnokságon.

Opavszky Márk, Fodor Bence, Balogh Gergely és Tamási Zsombor (Fotó: Czeglédi Zsolt)

KAJAK-KENU VILÁGBAJNOKSÁG, MILÁNÓ
Kajak
Férfiak
K–1 200. Világbajnok: CSIZMADIA KOLOS (MAGYARORSZÁG, Szegedi VSE, edző: Hüvös Viktor, Pál Zoltán) 34.29 másodperc, 2. Andrea Di Liberto (Olaszország) 34.54, 3. Badri Kavelasvili (Grúzia) 34.64
K–4 500. Vb: Portugália (Gustavo Goncalves, Joao Ribeiro, Messias Baptista, Pedro Casinha) 1:18.93 perc, 2. MAGYARORSZÁG (OPAVSZKY MÁRK, FODOR BENCE, BALOGH GERGELY, TAMÁSI ZSOMBOR) 1:18.98, 3. Spanyolország (Adrian del Rio, Alex Granieri, Carlos Arévalo, Rodrigo Germade) 1:19.33
Nők
K–1 1000. Vb: CSIKÓS ZSÓKA (MAGYARORSZÁG, Szolnoki KKK, edző: Mórocz István, Tóth Petra) 3:50.46, 2. Alyssa Buck (Ausztrália) 3:52.53, 3. Aimee Fisher (Új-Zéland) 3:54.11
K–4 500. Vb: Spanyolország (Sara Ouzande, Lucia Val, Estefanie Fernández, Barbara Pardo) 1:32.58, 2. Kína (Li Tung-jin, Ju Si-meng, Vang Nan, Vang Csi) 1:32.68, 3. Fehéroroszország (Marharita Tkacsova, Uladziszlava Szkrihanava, Ina Szaucsuk, Nadzeja Kusner) 1:32.80, ...7. Magyarország (Fojt Sára, Pupp Noémi, Ujfalvi Laura, Kőhalmi Emese) 1:34.26

Kenu
Férfiak
C–1 200. Vb: Artur Guliev (Üzbegisztán) 38.63, 2. Pablo Grana (Spanyolország) 38.66, 3. Szergej Szvinarev (Oroszország) 38.82, ...5. Hajdu Jonatán 39.25
C–1 500. Vb: Zahar Petrov (Oroszország) 1:46.27, 2. Martin Fuksa (Csehország) 1:46.71, 3. Serghei Tarnovschi (Moldova) 1:47.38, 4. Fejes Dániel 1:47.57
Nők 
C–2 500. Vb: Ljudmila Luzan, Irina Fedorjev (Ukrajna) 1:53.30, 2. Zoe Wojtyk, Katie Vincent (Kanada) 1:54.36, 3. Angels Moreno, Viktoriia Yarchevska (Spanyolország) 1:54.84, ...5. Kiss Ágnes, Nagy Bianka 1:55.11

 

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04
Ezek is érdekelhetik