Végső búcsút vettek Füzesséry Gyula kajak-kenu mesteredzőtől

V. B.V. B.
2026.03.27. 20:06
null
Füzesséry Gyula (1925–2026) (Fotó: Árvai Károly)
Az életének 101. évében elhunyt legendás mesteredzőtől, Füzesséry Gyulától péntek délután a Stopperen búcsúzott családja, barátai és a kajak-kenu sportág.

Mint a Magyar Kajak-Kenu Szövetség a beszámolójában írja, Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke a beszédében hangsúlyozta Füzesséry Gyula sportágra gyakorolt hatását. Kiemelte a szakember jelentőségét az 1954-es maconi világbajnokság csodálatos magyar szereplésében, valamint az Urányi János, Fábián László kajak kettes 1956-os olimpiai győzelmében, amelyek elindították a sportág sikertörténetét. Hozzátette, később a KSI szakosztályvezetőjeként is maradandót alkotott, az általa írt „tankönyvből” évtizedeken keresztül tanultak az edzők.

„Fantasztikus, amit a sportágnak adott, és azt hiszem, a hatása itt nem ért véget, tanításai ott maradnak továbbra is a kajak-kenu sport mindennapjaiban. Ezúton is köszönöm ezt neki, mi biztos, hogy ápolni fogjuk az emlékét. Van egy ősi kínai közmondás, mely szerint nem hal meg az, akinek kimondják a nevét. Biztos vagyok abban, hogy Gyula bácsi nevét még sokszor, sok helyen fogjuk emlegetni” – mondta Schmidt Gábor.

A KSI SE nevében Füzesséry Gyula egykori tanítványa, a szintén mesteredző Simon Miklós mondott beszédet, míg a család nevében az unoka, Lili búcsúzott.

A gyászolók között ott volt dr. Baráth Etele, az MKKSZ tiszteletbeli elnöke, Füleky András korábbi főtitkár, Vaskuti István, a Nemzet Sportolója, Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Vajda Vilmos és Angyal Zoltán korábbi szövetségi kapitányok, valamint az 1954-es maconi hősök közül a világbajnok Nagy László is. Szintén lerótta kegyeletét Szakács Bálint, az MKKSZ jelenlegi főtitkára, Hadvina Gergely szakmai igazgató és Tóth Dávid felnőttkajak szövetségi kapitány is. A búcsúztató végén az elhunyt hamvait a Dunába szórták.

Kajak-kenu
2026.03.09. 14:35

Gyász: 101. életévében elhunyt Füzesséry Gyula kajak-kenu mesteredző

A magyar kajak-kenu sport sikereinek egyik megalapozója, ahivatalosan a melbourne-i olimpia után lett a válogatott szövetségi kapitánya.

Füzesséry Gyula a magyar kajak-kenu sport évtizedek óta tartó sikerességének egyik letéteményese volt, akinek szaktudását világszerte elismerték. Ő volt a válogatott felkészítője a történelmi jelentőségű, 1954-es maconi világbajnokság idején, amely lényegében megalapozta a későbbi dicső eredményeket.

Szövetségi kapitányi megbízatása után a KSI frissen megalakult kajak-kenu szakosztályának vezetőedzője lett. Alapjaiban reformálta meg a hazai utánpótlás-nevelést, edzéselméleti gondolatait könyvben is összefoglalta. Dolgozott Kubában, Dél-Koreában, Spanyolországban, Portugáliában, és mindenhol maradandót alkotott. Tavaly decemberben ünnepelte 100. születésnapját. Idén januárban a Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play Életműdíj Trófea elismerésében részesült.

Fotó: Árvai Károly

 

Legfrissebb hírek

Fejes Dániel: Úgy készülhetek egy hazai vb-re, hogy címvédő vagyok

Kajak-kenu
2026.09.23. 14:53

Kajak-kenu: káprázatos teljesítmény az ORV-n

Utánpótlássport
2026.09.23. 09:03

Kajak-kenu: fölényes első hely az éremtáblázaton

Utánpótlássport
2026.09.20. 19:55

Kajak-kenu: újabb 13 éremmel folytatták a fiatalok az ORV-t

Utánpótlássport
2026.09.19. 19:37

Csikós Zsóka: Nem tudjuk megtenni, amit néhány éve még igen

Kajak-kenu
2026.09.19. 09:51

Kajak-kenu: 18 magyar érem az ORV első döntős napján

Utánpótlássport
2026.09.18. 19:17

Kiss Ágnes: Azért tudok az ezüstéremnek is örülni

Kajak-kenu
2026.09.18. 10:11

Október 16-ig lehet nevezni a Kolonics Emlékfutásra

Kajak-kenu
2026.09.17. 16:51