Fejes Dániel: El tudom hinni, hogy jó, amit csinálok

CS. M.CS. M.
2026.04.10. 15:02
null
Fejes Dániel (Fotó: Nemzeti Sport)
Nagyon fiatalon hárult rá nagyon fontos szerep, hiszen 2021-ben Adolf Balázzsal az egész magyar kenusport becsületét kellett megmenteniük. Saját bevallása szerint talán túl fiatal volt még egy ekkora nyomáshoz, még ha jól is jött ki belőle, mentálisan megviselte – interjú Fejes Dániellel a Magyar Kajak-kenu-szövetség Csónakház-podcastjában.

 

Megküzdött azzal is, hogy jó barátja árnyékéban kell versenyeznie, de ma már elhiszi magáról, hogy képes legyőzni, ahogy ezt meg is tette már.

Az évek alatt szép csendben egy érett versenyzővé fejlődött, ott lehetett Párizsban is, majd megszerezte első felnőtt vb-érmét, sőt 2025-ben világbajnok is lett a négyessel.

Szerinte a mentális fejlődés volt a kulcs mindehhez, úgy véli, ha jól érzi magát az edzésen és hisz abban, amit csinál, abból csak jól jöhet ki. Ezek után természetesen Los Angelest is célba vette, sőt ha már ott van, nem szeretne üres kézzel hazajönni.

 

Legfrissebb hírek

Klasszis kenusokkal a soraiban utazik a magyar csapat a sárkányhajó-vb-re

Kajak-kenu
11 órája

Fejes Dániel: Úgy készülhetek egy hazai vb-re, hogy címvédő vagyok

Kajak-kenu
2026.09.23. 14:53

Kajak-kenu: káprázatos teljesítmény az ORV-n

Utánpótlássport
2026.09.23. 09:03

Kajak-kenu: fölényes első hely az éremtáblázaton

Utánpótlássport
2026.09.20. 19:55

Kajak-kenu: újabb 13 éremmel folytatták a fiatalok az ORV-t

Utánpótlássport
2026.09.19. 19:37

Csikós Zsóka: Nem tudjuk megtenni, amit néhány éve még igen

Kajak-kenu
2026.09.19. 09:51

Kajak-kenu: 18 magyar érem az ORV első döntős napján

Utánpótlássport
2026.09.18. 19:17

Kiss Ágnes: Azért tudok az ezüstéremnek is örülni

Kajak-kenu
2026.09.18. 10:11