Válogatottunk két arany-, három ezüst- és négy bronzérmet gyűjtött a kajak-kenu Eb záró napján

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
2026.06.14. 17:13
null
Csorba Zsófia (Fotó: Kovács Péter)
Két arany-, három ezüst- és négy bronzérmet szerzett válogatottunk a portugáliai gyorsasági és para kajak-kenu Európa-bajnokság vasárnapi záró napján.

Taroltunk ötezer egyesben a kajak-kenu Európa-bajnokság záró napján! A kenusok között címvédő Csorba Zsófia esélyesként versenyzett, sokáig fej fej mellett haladt a fehérorosz Marija Papicsiccsel, az utolsó fordulót követően a magyar lány rákapcsolt, amivel nem tudta tartani a lépést riválisa, így megnyerte az Eb-t, a szombaton a vegyes hajó tagjaként szerzett bronzérem mellé tehát aranymedáliával is gazdagodott.

Hasonlóképp tett a kajakos Kőhalmi Emese, azzal a különbséggel, hogy ő már szombaton is a dobogó felső fokára állhatott, mégpedig ezer méteren. Öt kilométeren sem talált legyőzőre, így két Európa-bajnoki címmel térhet haza Portugáliából. 

Olimpiai számokban vasárnap két-két ezüst- és bronzérem lett a miénk. Férfi kajak kettesünk, Kurucz Levente és Fodor Bence vissza szeretett volna vágni az olimpiai bajnok német egységnek a májusi, szegedi világkupaversenyen elszenvedett vereségért. Önbizalommal vághattak neki a srácok a finálénak, hiszen szombaton aranyérmet nyertek a négyessel.

A mieink rögtön az élre álltak, a németeket és a portugálokat nem sikerült lerázniuk, sőt előbbiek a táv felénél át is vették a vezetést, és előnyüket megőrizve diadalmaskodtak, közvetlenül Kuruczék előtt.

Olimpiai negyedik kenu kettesünk, Kiss Ágnes és Nagy Bianka javítani szeretett volna a szombaton kétszáz méteren elért hatodik helyhez képest, egyedül a világbajnokokat, az ukrán Ljudmila Luzant és Anasztaszija Ribacsokot nem tudta megelőzni, a második helyen végzett. Érdekesség, hogy Luzan a tavalyi, milánói vb-sikerét megismételve Portugáliában is négy aranyéremmel zárt.

Fontos bronzérmet szerzett a tavaly ebben a számban győztes Csikós Zsóka K–1 500 méteren, illetve nagy öröm, hogy Fejes Dániel és Hajdu Jonatán kenu kettese is felállhatott a dobogó harmadik fokára. 

Visszakanyarodva a nem olimpiai számokra: Adolf Balázs C–1 5000 méteren ezüst-, Opavszky Réka C–1 500 méteren, míg Balogh Gergely K–1 200 méteren bronzérmes lett.

A magyar válogatott gyorsasági szakágban négy arany-, öt-öt ezüst- és bronzérmet szerzett Montemor-o-Velhóban, parasportolóinknak mindhárom színű éremből egy jutott.

NAGY Bianka
Európa-bajnoki ezüstérmes, C–2 500 m
Próbáltunk nem rágódni a tegnapi hatodik helyünkön. Most pedig úgy nézett ki, hogy megint elkövetjük a tavalyi hibákat, de sokat tanultunk belőlük, és örülök, hogy ilyen jól kezeltük a szombaton történteket. Tovább léptünk a negatív dolgokon, és kihoztuk magunkból, ami bennünk volt. Ennél jobb eredményt nem tudtunk volna elérni.

KURUCZ Levente
Európa-bajnoki ezüstérmes, K–2 500 m
Egész nap forog a szél, úgy éreztem, hogy a futamunk előtt pont úgy fordult be, hogy végig felénk erősödött. Van bennem némi csalódottság, mert szerintem ennél több volt bennünk, de a szélviszonyokat nem tudjuk irányítani, magunkból pedig kihoztunk mindent.

VÉLEMÉNYEK

EURÓPA-BAJNOKSÁG, MONTEMOR-O-VELHO
Vasárnap
Kajak
Férfiak
K–1 200 m. Eb: Carlos Arevalo (Spanyolország) 34.103 másodperc, 2. Messias Baptista (Portugália) 34.178, 3. Balogh Gergely (Magyarország) 34.218
K–1 5000 m. Eb: Fernando Pimenta (Portugália)   21:09.116 perc, 2. Jon Vold (Norvégia) 21:09.655, 3. Mads Pedersen (Dánia) 21:10.102, …11. Varga Ádám 22:28.772    
K–2 500 m. Eb: Jacob Schopf, Max Lemke (Németország) 1:30.921, 2. Kurucz Levente, Fodor Bence (Magyarország), 1:31.806, 3. Jakub Spicar, Daniel Havel (Csehország) 1:32.016

Nők
K–1 500 m. Eb: Pauline Jagsch (Németország) 1:47.164, 2. Anna Pulawska (Lengyelország) 1:48.004, 3. Csikós Zsóka (Magyarország) 1:48.024
K–1 5000 m. Eb: Kőhalmi Emese (Magyarország, Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia, edző: Beéné Samu Andrea Ildikó, Gintl Andrea) 22:50.480, 2. Melina Andersson (Svédország) 22:51.363, 3. Uladziszlava Szkrihanava (Fehéroroszország) 23:09.408
K–2 500 m. Eb: Paulina Paszek, Pauline Jagsch (Németország) 1:45.896, 2. Martyna Klatt, Anna Pulawska (Lengyelország) 1:46.426, 3. Lucrezia Zironi, Giada Rossetti (Olaszország) 1:46.856, …6. Ujfalvi Laura, Csikós Zsóka 1:48.645

Kenu

Férfiak
C–1 500 m. Eb: Martin Fuksa (Csehország) 1:45.367, 2. Alekeszej Korovaskov (Oroszország) 1:46.142, 3. Sztefanosz Dimopulosz (Görögország) 1:46.967, …6. Juhász István1:47.776
C–1 5000 m. Eb: Sergei Tarnovschi (Moldova) 23:06.332, 2. Adolf Balázs (Magyarország) 23:19.199, 3. Wiktor Galuznov (Lengyelország) 23:48.723
C–2 500 m. Eb: Zahar Petrov, Ivan Stihl (Oroszország) 1:42.801, 2. Manuel Fontán, Diego Dominguez (Spanyolország) 1:43.301, 3. Fejes Dániel, Hajdú Jonatán (Magyarország) 1:43.816

Nők
C–1 500 m. Eb: Ljudmila Luzan (Ukrajna) 2:00.822, 2. Olympia Della Giustina (Olaszország) 2:03.347, 3. Opavszky Réka (Magyarország) 2:03.981
C–1 5000 m. Eb: Csorba Zsófia (Magyarország, UTE, edző: Martinkó Gábor) 27:06.548, 2. Marija Papicsics (Fehéroroszország) 27:08.867, 3. Carlotta Loske (Németország) 27:09.299
C–2 500 m. Eb: Ljudmila Luzan, Anasztaszija Ribacsok (Ukrajna) 2:00.787, 2. Kiss Ágnes, Nagy Bianka (Magyarország) 2:02.507, 3. Angels Moreno, Viktoria Yarchevska (Spanyolország) 2:03.707

Para szakág

Férfiak
VL2. Eb: Norberto Mourao (Portugália) 52.242, 2. Higinio Riverio (Spanyolország) 52.342, 3. Roman Szerebriakov (Oroszország) 52.832, …6. Suba Róbert 53.387

Nők
KL3. Eb: Hope Gordon (Nagy-Britannia) 46.919, 2. Nelia Barbosa (Franciaország) 47.944, 3. Katarzyna Sobczak (Lengyelország) 48.304, …8. Molnár Nikoletta 52.763

 

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu Eb: két ezüst és egy bronz az olimpiai páros számokban

Kajak-kenu
6 órája

Kajak-kenu Eb: Kőhalmi Emese győzött 1000 méteren, Lucz Anna ezüstérmes lett 200-on

Kajak-kenu
Tegnap, 16:22

A kajak négyes 500-on Európa-bajnok lett; Kopasz Bálint ezren második

Kajak-kenu
Tegnap, 13:19

Varga Ádám futamgyőzelemmel döntős 500 méteren a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.12. 17:41

Kajak-kenu Eb: Juhász és Kőhalmi is döntős 1000 méteren

Kajak-kenu
2026.06.12. 10:50

Férfi kajakban és női kenuban szerepelhetünk legjobban az Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.10. 15:54

Elrajtolt Dunaremetén a vadvízi kajak-kenu első magyarországi vk-versenye

Kajak-kenu
2026.06.05. 16:31

Világkupával debütál a kajak-kenu vadvízi szakága Magyarországon

Kajak-kenu
2026.06.04. 12:43
Ezek is érdekelhetik