Kajak-kenu: kezdődjék az egyéves élményutazás a szegedi vb-ig

K. Z.K. Z.
2026.08.11. 07:21
null
Schmidt Gábor ötödször is ott van a szegedi vb szervezőbizottságában (Fotó: Kovács Péter)
Bár még az idei vb sem zajlott le, egy év múlva kezdődik a szegedi világbajnokság, ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatót az MKKSZ.

Ahhoz képest, hogy a kajak-kenu világbajnokságok 1938-ban kezdődő történetének első hatvan évében egy vb-t sem rendezett hazánk, az elmúlt csaknem három évtized során a jövő évi már az ötödik lesz Szegeden: 1998, 2006, 2011 és 2019 után éppen egy év múlva rajtol el az olimpiai kvalifikációs sorozatba is beleszámító világverseny a Maty-éren. Ebből az alkalomból tartott hétfőn sajtótájékoztatót a Magyar Kajak-kenu Szövetség, amelynek elnöke, Schmidt Gábor felidézte az eddigi négy vb-t – mind a négy viadal szervezőbizottságában részt vett. 

„A vébéig egyéves élményutazásra invitálok mindenkit, de természetesen a középpontban az augusztusi verseny áll. Akkor sok élménymorzsát helyezünk el, kezdve már az autópálya bejáratánál, majd folytatva a versenyzői, nézői területeken, a shuttle-busz megállójában” – fogalmazott a sportvezető, kiemelve, az a céljuk, hogy a versenyzőket, edzőket, sportvezetőket, támogatókat, újságírókat és persze a nézőket folyamatosan sok élmény érje, amit aztán meg tudnak osztani a közösségi felületeken. – „Vigyék jó hírét a sportágunknak, mert a kajak-kenus életérzés akár a vízen, akár a parton fantasztikus. A főszerepben ettől függetlenül a versenyzők és a küzdelmek állnak.”

A szervezés már elkezdődött, a vb kreatív koncepciója kezd letisztulni, szeptemberben pedig elkezdi munkáját a szervezőbizottság. A korábbiakhoz hasonlóan eredményes és színvonalas vb-t szeretnének rendezni, amelyen az élménymaximalizálás lesz a középpontban. Az elnök azt is hangsúlyozta, hogy jövőre négy világbajnokságnak ad otthont Magyarország: a kajak-kenu mellett vizes, öttusa- és női kézilabda-vb-t is rendezünk, a sportágak pedig igyekeznek segíteni egymást.

 

Legfrissebb hírek

Fejes Dániel: Úgy készülhetek egy hazai vb-re, hogy címvédő vagyok

Kajak-kenu
2026.09.23. 14:53

Kajak-kenu: káprázatos teljesítmény az ORV-n

Utánpótlássport
2026.09.23. 09:03

Kajak-kenu: fölényes első hely az éremtáblázaton

Utánpótlássport
2026.09.20. 19:55

Kajak-kenu: újabb 13 éremmel folytatták a fiatalok az ORV-t

Utánpótlássport
2026.09.19. 19:37

Csikós Zsóka: Nem tudjuk megtenni, amit néhány éve még igen

Kajak-kenu
2026.09.19. 09:51

Kajak-kenu: 18 magyar érem az ORV első döntős napján

Utánpótlássport
2026.09.18. 19:17

Kiss Ágnes: Azért tudok az ezüstéremnek is örülni

Kajak-kenu
2026.09.18. 10:11

Október 16-ig lehet nevezni a Kolonics Emlékfutásra

Kajak-kenu
2026.09.17. 16:51