Derűsebb és magabiztosabb – interjú Csikós Zsókával

– A sportolók általában tudják, mikor találkoztak először szeretett sportágukkal, mely élmény ragadta meg őket annyira, hogy ők is űzni kezdték. Csikós Zsóka emlékszik erre?     
– Nekem inkább az az időszak van meg, hogy mennyire szerettem evezni az esztergomi Kis-Dunán, a Nagy-Dunán és a holtágon. Arra viszont tisztán emlékszem, hogyan kezdtem el kajakozni. Három testvérem van, én vagyok a legkisebb. Egyszer hazajött a nővérem, és elújságolta, hogy az egyik barátnője apukája kajak-kenu egyesületet alapított. A tesóim elkezdtek oda járni, így én is szerettem volna menni. Ez idő tájt hatéves voltam, és anya azt mondta, nem örülne, ha már akkor elkezdeném, mert még kicsi vagyok.

– A jelek szerint végül megkapta a szülői áldást.     
– Igen, de előbb meg kellett tanulnom úszni. Papírra volt szükségem arról, hogy le tudok úszni ötven métert, enélkül nem vághattam bele. Megcsináltam, és a következő nyáron, hétévesen már kajakoztam.

– Szóval azért választotta a kajakozást, mert a testvérei is ebbe vágtak bele, és nem akart kimaradni a közös programból. Jó kapcsolatot ápolnak egymással?     
– Gyerekként klikkesedtünk, mindig kettesével voltunk jóban – hogy éppen ki kivel, rendszeresen változott. Persze felnőttként már mindenki jóban van mindenkivel.

– Ők meddig kajakoztak?     
– Úgy rémlik, az ifjúsági korosztályig sem jutottak el. Az országos bajnokságokon indultak, de eredményt nemigen értek el. A legidősebb tesóm nem tanult jól, márpedig ha nem tanult, edzésre sem mehetett, ő például emiatt hagyta abba. Emlékszem, amikor felkerültem az ő csoportjába, lehagytam – ez érzékeny téma volt köztünk.

– Önt mi tartotta a sportágban?     
– Az eredmények, egyértelműen. Nyolcéves lehettem, amikor „felfelé” neveztek, nálam idősebb lányok közé, akik még mindig annyira fiatalok voltak, hogy nekik sem volt hivatalos korosztályuk. Tiszafüreden rendeztek nekünk versenyt, harmadik helyen végeztem. Megmaradt az érzés, hogy ennyire pici vagyok, mégis eredményt tudok elérni.

– Mikor jött el az a pont, amikor észrevette, érdemes több időt és energiát fordítania a kajakozásra?     
– Azt hiszen, tizennégy éves koromban mondtak nekem először ilyesmit, akkoriban majdnem kijutottam az ORV-re, amelyet a tizenöt-tizenhét éveseknek rendeznek. Harmadik lettem a válogatón, az első kettő utazhatott. A nevelőedzőm, Pjatacsuk Vitalij sokat látott bennem, nem csak nekem, mindenkinek azt mondta, hogy nagy potenciál rejlik bennem, és olimpiai bajnok leszek. A következő évben mind a négy számomat megnyertem az országos bajnokságon, kétszáz, ötszáz és ezer egyesben is indulhattam az ORV-n.

– Kétezertizennyolcban elhagyta Esztergomot, Szolnokra költözött. Miért váltott?     
– Kellett az a plusz húzóerő, ami Szolnokon megvan. Tizenhét évesen Hadvina Gergelyhez kerültem, és hirtelen igazi felnőtt szemléletmód vett körül. Ott volt Szabó Gabriella, Hadvina Dóra és Gál Péter is, az önállóság felé próbáltak terelni. Erős váltás volt, profi közegbe csöppentem. Mindent megadtak és megteremtettek ahhoz, hogy ki tudjam hozni magamból a legtöbbet. Farkas Gabriella is folyamatosan támogatott, Gergőékkel kétezerhuszonháromban kissé elfáradt a kapcsolatunk, ezért döntöttünk a váltás mellett, de nagyon sokat tanultam tőlük, és mindenért hálás vagyok.

– Milyen a fővárosi élet?     
– Sok az ember és a dugó, szóval remek! De egyébként szép a város, és alapvetően mindent jól meg lehet közelíteni, szóval szeretem, csak nekem kicsit sok. Amikor idejöttem, Mórocz Istvánhoz kerültem, aki akkor három lánnyal dolgozott rajtam kívül, s úgy érzem, befogadott a közeg. Tóth Petra csapata nagyjából mindig együtt mozgott velünk, jól megy a közös munka.

– Élsportolóként mennyire volt nehéz menedzselni az iskolai éveket?     
– Magántanuló voltam, és a Szolnokra költözésem után sem váltottam iskolát, az esztergomi Dobó Katalin Gimnázium tanulója maradtam. Nyolcosztályos gimnáziumba jártam, tizedikesként költöztem el. Próbáltam a közeg része maradni, ez többé-kevésbé sikerült is, s azért havonta igyekeztem néhányszor bejárni.

– Jó tanuló volt?     
– Mindenből négyesre érettségiztem, szóval szerintem erős átlagos. Tovább is tanultam, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen alapszakon már végeztem rekreáció szakon, szeptemberben kezdtem el a mesterképzést, sportteljesítmény-elemzőnek tanulok.

– Gondolt már rá, hogy mit csinál, amikor befejezi a pályafutását?     
– Gyakran változik a véleményem, mit szeretnék kezdeni magammal a sportkarrierem után. Egyelőre ijesztő arra gondolni, mi lesz, ha kikerülök a mostani közegemből. Ezért nem tudom, hogyan választok majd akkor, ha eljön az ideje. Például a sportmasszázs nagyon érdekel és a teljesítményelemzés is, ez kis korom óta foglalkoztat, ez is szóba jöhet. Alapvetően el tudom képzelni a sport utáni életemet kajak-kenu nélkül, de ha ezt a kérdést tavaly teszi fel, akkor még biztosan mást válaszoltam volna.

– Szabad tudni, miért?     
– Csúnyán hangzik, de az olimpia évében sok emberben lehet csalódni. A játékokhoz kötődik a legnagyobb anyagi honorárium, többeket ez mozgat, és sokan ilyenkor másik arcukat mutatják, mint amit addig megismertem. Szóval azóta el tudom képzelni, hogy adott esetben megunom azt, ami ezzel jár, és más irányba fordulok. De eddig jól bírtam a pofonokat, tehát az sem zárható ki, hogy a sportágon belül maradok. Ez még a jövő zenéje.

– Mennyire viselte meg, hogy nem mutathatta meg magát Párizsban?     
– Kudarcként éltem meg a 2024-es esztendőt, és megviselt, de nemcsak az olimpia miatt, hanem mert az Eb is kimaradt. Talán utóbbi jobban is fájt, mert ha reálisan nézem, az olimpiára kevesebb esélyem volt kijutni. Egyébként nem mentem rosszul, ám ez az eredményekben nem mutatkozott meg egyesben. Az olimpiai és az U23-as válogatón olyan előfutamban szerepeltem, amelyben Csipes Tamarával, Kozák Danutával és Pupp Noémivel versenyeztem, közülük ketten az olimpián indultak, a harmadik meg hatszoros aranyérmes a játékokon… A B-döntőt megnyertem, egyéni csúcsot mentem, az U23-as vb-n indultam, amelyen ötszáz négyesben és párosban szálltam hajóba.

– Azt mondta, gyerekként az eredmények tartották a sportágban. Ez vagy a kajakozás szeretete motiválja jobban?     
– Kétezerhuszonkettőben kijutottam a felnőtt Európa-bajnokságra és a világjátékokra. A következő évben csak az U23-as világbajnokságon indultam, és mindhárom számban nyertem – azt mondják, ez esetemben mélyrepülés. Az olimpia évében sem jutottam ki felnőttversenyre, szóval ha nem szeretném a sportágat, már biztosan abbahagytam volna. Mára úgy látom, ezek a lépcsőfokok is kellettek ahhoz, hogy most itt tartsak.

– Ha jól érzékelem, jelentős elvárást állítottak ön elé. Ez inkább előreviszi vagy hátráltatja?     
– Nemrégiben gondolkodtam ezen. Magammal szemben is elég magasak az elvárásaim, és szerintem eddig az évig ezt másoktól is elfogadtam, próbáltam megfelelni mindenkinek. Volt, amikor teherként éltem meg, szerintem tavaly például nehezen viseltem. Idén viszont valahogy túllendültem rajta – nem azt mondom, hogy nem érdekel az elvárás, ez nincs így, de most már úgy érzem, a magam javára tudom fordítani.

– Úgy fest, ezt nagyon jól csinálta. A racicei Európa-bajnokságon ötszáz és ezer egyesben, valamint ötezer méteren is aranyérmet szerzett, majd a milánói világbajnokságon ezer egyesben győzött, az olimpiai számban, ötszázon harmadik helyen végzett, és a szezont a győri maratoni vébén szerzett rövid körös aranyérmével zárta. Milyen polcra került Csikós Zsóka?     
– Remélem, hogy magasra! Egyébként szerintem nem túl magasra, de feljebb, mint ahol tartottam. Nem gondoltam volna, hogy annyi ember örül és szurkol nekem, mint amennyi visszajelzést kaptam. Nyilván a mostani a legjobb évem, rengeteget tanultam magamról és a versenyzésemről is, szóval a személyiségfejlődésem szempontjából is rengeteget jelentett.

– Az eredeti terve az volt, hogy idén csak maratoniban versenyez. Mennyiben változott meg a jövőképe a sikerek miatt?     
– Csak egy évet terveztem így, éppen azért, hogy ne érjen „az a sok minden”, ami a síkvízi versenyzéssel jár. Nem az elismert, „jól megyek” kategóriába tartoztam, hanem azok közé, akikkel mindig történik valami, vagy nem alakul úgy a versenyük, ahogyan szerették volna. Így most jól érzem magam a síkvízen, ám ha nemcsak sikerek jönnek, akkor sokkal nehezebb ide tartozni, ezt szerettem volna elkerülni idén. De csak idén, a jövőképem tehát nem változott.

– Hogy tekint a következő esztendőre?     
– Azt már most tudni lehet, hogy ugyanennyi számban nem indulhatok, mert megváltozik az olimpiai kvalifikációs rendszer. Pontokat gyűjtünk a versenyeken, és az a legjobb, ha minél több ember felkerül a világranglistára. Küzdök azért, hogy az ötszáz egyes nálam maradjon, de ha csak négyesben megyek, akkor sem leszek szomorú. Ha nem is hasonló, de sikeres évet tervezek.

– Az Európa-bajnokság után azt mondta, félve tekint a Los Angeles-i olimpiára. Most hogy áll ezzel?     
– Az ötszázon szerzett világbajnoki bronzéremmel még úgy is célban van, hogy Milánóban nem volt teljes a mezőny. Messze van még az olimpia, de a kovetkező évtől elkezdődik a pontszerzés, szóval ha ki szeretnék jutni, nem is mondhatom azt, hogy nincs célkeresztben. Úgy kell versenyeznem, hogy erre tekintek.

– Ha egy számot választhatna, hogy miben indul a játékokon, melyik lenne?     
– Nehéz kérdés. Ha eredményt szeretnék elérni, a négyest, ha pedig magamból szeretném kihozni a legtöbbet, az egyest.

– Benne van a pakliban, hogy ez az év egyszeri fellángolás volt?     
– Bízom benne, hogy nincs. Az esély persze megvan rá, de szerintem adott nekem annyit ez az egyesszereplés, hogy elég erőt merítsek belőle. Motiváltabb vagyok, több kedvem van a versenyzéshez.

– Magyarország kajak-kenu nagyhatalom, óriási a konkurenciaharc. Megengedheti-e magának bármelyik sportoló, hogy kissé elszálljon magától?
– Elszállhat, csak utána nehéz vele egy hajóba ülni. Ha én négyest szeretnék menni, akkor nem szállhatok be úgy, hogy én vagyok a Csikós Zsóka, aki idén három számban Eb-t nyert, vb-arany- és -bronzéremmel tért haza… Csapatjátékosként kell viselkedni, mert ott az egyéni érdekek kevéssé lényegesek, a harmónia a legfontosabb. Egyébként ez szerintem alapvetően jól működik a közösségünkben.

– Mégis, meglátszik bármilyen formában Csikós Zsókán, hogy milyen eredményeket ért el az idén?     
– Biztosan, mert jobb kedélyű vagyok és magabiztosabb. Hogy beképzelt vagyok-e, azt nem tudom, remélem, nem. Magasról lehet nagyot esni, próbálok mindent a helyén kezelni. Szeretnék valamilyen lenni, és ezt az értékrendet képviselni – ha más nem így tapasztalja, és nagyon zavarja, akkor szól, ha meg nem, megmarad az ő véleményének.

– Vagyis milyen szeretne lenni?     
– Tudok mufurc és nyers lenni. Korábban könnyen ki lehetett hozni a sodromból, ezen próbálok változtatni, szerintem jól megy. Igyekszem elkerülni a negatív energiát, és mindenben megtalálni a fejlődési lehetőséget. Találkoztam barátságos és kevésbé barátságos sikeres sportolókkal, én szeretnék az előbbi kategóriába tartozni. Olyannal is találkoztam, aki annak ellenére sem segített azoknak, akiknek szükségük lett volna rá, hogy megvolt hozzá a tapasztalata. És olyannal is találkoztam, aki szívesen segít, hogy minél gyorsabban fejlődjön a másik. Én az utóbbi a vonalat szeretném erősíteni.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. október 4-i lapszámában jelent meg.)