Bajnoki címből félmillárd elköltött euró után gödör és káosz – a liverpooli zuhanás okai

A sikeredző Jürgen Klopp 2024-es távozását követően sok drukker aggódott a Liverpoolért. Sikerül-e olyan szakembert találni, aki a német klasszishoz hasonlóan egyensúlyt tart az öltözőben, felveszi a ritmust a folyamatosan változó taktikai trendekkel és eközben még a győzelmeket is sorra szállítja, folyamatosan kupákért harcol? Nos, sokáig úgy tűnt, Arne Slot személyében meglelte a klub a sikerek letéteményesét, ám most, másfél évvel később a legtöbben már a holland szakember távozását követelik. Az igazság az, hogy Slot a német tréner búcsúját követően egy olyan keretet vett át, amely gyakorlatilag kész volt, alig kellett hozzányúlnia, maximum finomhangolnia, s bár Klopp játékstílusára, -rendszerére lett kialakítva, tele volt olyan rugalmas „játékosprofilokkal”, akiken lehetett alakítani.

STÍLUSVÁLTÁS
A holland szakember a Feyenoordban végzett – egyébként kiváló – munkája során az edzői stílusát úgy jellemezte, hogy van benne egy kicsi Klopptól, de inkább Pep Guardioláéra hajaz. Ez meglátszott a pályán, de éppen csak annyit finomított a Liverpool játékán, ami még sikerre vezetett. Slot alatt a 2024–2025-ös Liverpool kissé lejjebb tekerte a presszinget, s többet birtokolta a labdát, mint korábban, de megmaradt a fantasztikus kontrajáték, a gyors ellentámadás iránti vágy, miközben a védekezés jóval stabilabbá vált. A holland szerencséjére a sérülések is elkerülték a keretet, ő jól forgatta a lapokat, a Liverpool pedig tükörsimán bajnok lett a Premier League-ben, miközben a Bajnokok Ligája-alapszakaszt is megnyerte, csakhogy a nyolcaddöntőben tizenegyespárbajban búcsúzott a későbbi győztes Paris Saint-Germainnel szemben. A Klopp-éra után újjáalakult vezetőség bizalmát a bajnoki címmel azonnal biztossá tette Slot, aki feletteseivel közösen úgy döntött, itt az ideje a saját képére formálnia az egyébként pazar, de néhol azért öregedő keretet, így következhetett a nyári bevásárlás: a Liverpool 483 millió, tehát csaknem félmilliárd eurót költött el új játékosok megvásárlására, de távozók is akadtak szép számmal. A cél az volt, hogy még dominánsabb csapat épüljön, ehhez képest ősszel régen nem látott gödörbe került, amiből azóta sem sikerült teljesen kikecmeregni.
A Liverpool jelenleg ötödik a Premier League-ben, küzd a BL-indulásért, bajnoki címe megvédéséről már régen le kellett mondania, de még áll az FA-kupában (a Manchester City ellen játszik szombaton) és a Bajnokok Ligájában, amelyben ismét a PSG az ellenfele, ezúttal a negyeddöntőben. Mindeközben Arne Slot idény végi távozásáról egyre többször röppen fel hír, sokan már azt is tudni vélik, hogy a klub korábbi játékosa, a Real Madridtól januárban menesztett spanyol Xabi Alonso veszi át a helyét nyártól. Hogy így lesz-e, nem tudhatjuk, az okokat viszont sorra vesszük, miért és hogyan esett vissza ekkorát a Liverpool az elmúlt idényhez képest.

ÚJ IGAZOLÁSOK
Kissé talán félreértett pont ez a Liverpool félrecsúszott idényét látva, mégis kulcsfontosságú. A „vörösök” egy sikeres, bajnoki címet hozó idényt követően döntöttek úgy, hogy itt az ideje bevásárolni, sokan utólag nem értik, miért volt erre szükség, főként annak fényében, mennyire nem megy most a csapatnak. Valójában azonban a Liverpool ritkán vásárol be igazán, s olyankor is a jövőt építi – ez történt most is. Amellett, hogy Arne Slot a saját képére, stílusára szerette volna formálni a keretet, a Michael Edwards nevével fémjelzett vezetőség azért bólintott rá, mert úgy gondolta, a klub ezen a nyáron leteheti egy hosszú sikerkorszak alapköveit. A klubházban tisztában voltak vele: annyi változás történik nyáron a keretben, hogy könnyen lehet, egyet hátra kell lépni ahhoz, hogy a csapat később kettőt lépjen előre, ezért is voltak türelmesek Arne Slottal szemben még a legnagyobb gödörben is az ősz folyamán.
A csapat bajnok lett 2025 tavaszán, mégis bele kellett nyúlni a keretbe, hiszen voltak távozni vágyók és olyanok, akiket magas fizetésük, vagy szerződéshosszabbítási igényük mellett egyszerűen nem lehetett megtartani, őket pedig pótolni kellett. Elhagyta a klubot a saját nevelésű Trent Alexander-Arnold, aki ingyen – végül a klub-vb miatt 10 millió euró ellenében – aláírt a Real Madridhoz, majd eladták Darwin Núnezt, Luis Díazt, Ben Doakot, Jarell Quansah-t, Caoimhín Kellehert, Tyler Mortont és Nat Phillipset is, összesen csaknem 210 millió euró ellenében. Látva Alexander-Arnold madridi játékát, a felsoroltak közül csak a kolumbiai szélső, Luis Díaz hiányozhat a csapatnak, ő viszont egyre inkább, hiszen élete idényét futja a Bayern Münchennél – mondjuk, kaptak is érte 70 milliót.
No de kik érkeztek? Összesen hét olyan labdarúgót szerződtetett a Liverpool, aki azonnal az első csapathoz csatlakozott – a Puskás Akadémiától megszerzett Pécsi Ármin, ugye, nem ilyen, azóta is az ifiben bizonyít –, közülük egy érkezett ingyen, a harmadik számú kapus, az angol Freddie Woodman, ám rajta kívül hat játékosért összesen 483 millió eurót fizetett ki a Liverpool. A legolcsóbb vétel az olasz Giovanni Leoni volt, a Parma korábbi belső védője 31 millió euróba került – lesz még róla szó később. A szélsővédő-posztok megerősítésére a Bayer Leverkusentől a holland Jeremie Frimpong, valamint a Bournemouthtól a magyar válogatott Kerkez Milos érkezett. Előbbi Trent Alexander-Arnold, utóbbi a kiöregedőben lévő Andrew Robertson helyére. Frimpong egyelőre „totális kapufa”, a Liverpool és Arne Slot is tudta, más típusú futballista, mint a távozó angol, de kiderült, védőként nem illik bele egyik sémába sem, maximum szélsőként, ráadásul gyakran sérült is. Ami Kerkezt illeti, ő is gyengén kezdett, mára teljesen felvette a fonalat, a csapat erőssége, de szignifikánsan azért nem jobb a leváltani kívánt skótnál. A középpályája tetejére, tízesként a sztárigazolás, a német Florian Wirtz érkezett. Összesen 125 millió eurót kóstált, ehhez képest viszont elképesztően nehezen illeszkedett be a csapatba és a közegbe, az első hónapjai gyengén sikerültek, azóta magára talált, de sokszor inkább balról befelé húzódó szélsőt játszik, hiszen posztriválisa, a Liverpool idényének legnagyobb csillaga, a jobbhátvédként, hatosként és szélsőként is bevethető, de főleg tízesként játszó Szoboszlai Dominik kirobbanthatatlan az együttesből – legnagyobb örömünkre. Ezzel persze még mindig nincs vége, a liverpooli kerethez két csatár is csatlakozott a nyáron összesen 240 (!) millióért: a svéd Alexander Isak és a francia Hugo Ekitiké. Előbbiről lesz szó a következő passzusban, de elmondható róla, hogy eddig hatalmas bukta, utóbbi viszont a „vörösök” legjobb igazolása a felsoroltak közül, hiszen már 17 gólja és 6 gólpassza van az évadban.


SÉRÜLÉSEK
A keret átalakítása tehát korántsem úgy sült el, ahogyan Liverpoolban megálmodták. A távozók közül javarészt minden fontos láncszemet sikerült pótolni, de vagy olyannal, aki nem vált be, mint Frimpong, vagy olyannal, aki folyamatosan sérült, így pedig nem nyújt plusz alternatívát. A belső védőknél említettük, hogy bár Quansah elment, jött a fiatal Leoni, aki csupán egy meccsen lépett pályára új csapatában, a Southampton elleni Ligakupa-meccsen, amelyen amíg játszott, remekelt, majd elszakította a térdszalagját, így az egész idényre kidőlt. Jól ismert sztori, hogyan maradt le nyár végén az akkor Crystal Palace-védő, azóta már a Manchester Cityt erősítő Marc Guéhiről a Liverpool, így szükség lett volna Leonira, ám súlyos sérülése miatt azóta is vékony ezen a poszton a csapat. Persze a már sokat emlegetett Frimpongot itt is elő kell vennünk, hiszen amellett, hogy szélső védőként testidegennek hat ebben a csapatban, s csak feljebb tetszetős a játéka, sokszor be sem tudja rakni jobbhátvédnek Slot, mert rendre kisebb sérülésekkel küzd. Helyettese, Conor Bradley szintén sokszor sérült, ezért látjuk ott annyiszor Szoboszlai Dominikot, aki persze poszton kívül is remekel, de sokkal több hozzáadott értéke van egy-két sorral feljebb.
A középpályássor úgy-ahogy egészséges ebben az évadban is, az elefánt a porcelánboltban egyértelműen a már említett Alexander Isak. A nyár végén 145 millió euróért szerződtetett svéd csatár eleve úgy érkezett meg a Liverpoolhoz, hogy már hosszú hetek óta nem edzett, mindenáron távozni akart a Newcastle-től, így lassan haladt a beépülése, sérülések is hátráltatták, valahogy sohasem lendült igazán formába, majd szárkapocscsonttörés miatt hosszú kihagyásra kényszerült, s az optimista becslések szerint is csak április közepén-végén térhet vissza a pályára. A brit rekordösszegért igazolt támadónak mindössze 16 szereplés jutott Liverpool-mezben, akkor sem mindig kezdőként, összesen 3 gólt, valamint 1 gólpasszt hozott össze. Ha van félresikerült bemutatkozó idény, akkor ez az, főleg, hogy sokan azt sem értették, Ekitiké után minek a csapatba még egy csatár, pláne ennyiért. Összességében elmondható, ameddig a múlt idényben Slot jól menedzselte a keretet, nagyon szerencsés is volt, hogy kvázi mindenki egészséges maradt, ez a mázli viszont erre az évadra elfogyott, csőstől jön a baj.

MOHAMED SZALAH
Egy igazi Liverpool-legenda, aki éppen a múlt idényben érte el karrierje, játéka csúcspontját, hogy aztán a teljesítménye meredeken zuhanjon. Másfél éve, 2024 őszén minden akörül forgott, hogy Mohamed Szalah élete formájában futballozik, sorozatosan szállítja a gólokat, gólpasszokat, ennek köszönhetően a Liverpool szárnyal, neki pedig Aranylabdát kell kapnia, valamint egy új ajánlatot a klubtól. Szalah a 2024–2025-ös évadban lejáró szerződéssel futballozott, ő és az ügynöke pedig a remek formát kihasználva a sajtóban folyamatosan üzent a Liverpoolnak: ideje volna tárgyalni… Ez meg is történt, az egyiptomi tavasszal kétéves hosszabbítást írt alá, a liga második legjobban fizetett labdarúgója lett, a szurkolók pedig megnyugodtak. Tavaszra viszont alaposan „bezuhant” Szalah teljesítménye, nem hozta, amit ősszel, de így is beállította a PL-gólpasszrekordot, valamint az övé lett a liga történetének legtöbb kanadai pontja (gól + gólpassz) egy idényen belül, a legendás Alan Shearert megelőzve. Csúcsteljesítmény, bajnoki cím, hosszabbítás – mi kell még?!
Valójában Szalah már a múlt évadban is úgy brillírozott, hogy védekezésben a csapat – és sokszor leginkább Szoboszlai Dominik – tehermentesítette, ő pedig a gólszerzésre, a befejezésre koncentrált. Az immár 33 éves egyiptomi szélső a nyári szünetről fásultan tért vissza, „beszakadt” a teljesítménye – miközben nem védekezik többet, miközben már a kapu előtt sem olyan hatékony, az új taktika sem illeszkedik hozzá, elvesztette a passzaival őt támogató Trent Alexander-Arnoldot, így sokszor csak púp volt a csapat hátán. Slot ki is tette a kezdőből, az egyiptomi pedig nem sokkal később nekiment az edzőnek a nyilvánosság előtt, így előbb a keretből is kimaradt, majd az Afrika-kupáról visszatérve látszólag elsimították egymás között a dolgokat, azóta újra játszik, ám korántsem olyan hatékonyan, mint korábban. Szalah nemrég bejelentette, az idény végén elhagyja a Liverpoolt, addig is mindent megtesz a csapatért. Lehet, hogy ez a bejelentés neki és a csapatnak is pluszlökést ad az utolsó hetekre…

ARNE SLOT
Jót akart, de lehet, hogy túl nagy falat neki ez a feladat? Slotot dicsértük már a bevezetőben, egyensúlyt tartott az öltözőben Klopp távozása után, majd a saját képére kívánta formálni a keretet, de amit tervezett, nem jött be. Sohasem tudjuk meg, valójában mi volt a terve Szoboszlai Dominikkal az évad előtt, padra akarta-e ültetni, hiszen elmondása szerint tízesnek szánta eredetileg Florian Wirtzet, ő azonban ott nem vált be, ahogyan Frimpong sem szélső védőként, így a nyári taktikai tervet gyorsan a kukába kellett dobnia, hogy megmenthesse az idényt. Amikor gödörbe került a Liverpool, a holland igyekezett visszatérni a tavalyi alapokhoz, így a játék is hasonlóvá vált, de messze nem ugyanaz, hiszen a védelem foghíjas, a jobbhátvédposzt változékony, az egyik méregdrága csatára folyamatosan sérült, Szalah pedig már nem hozza, amit korábban.
Szépen, lassan Slot az öltöző és a vezetőség bizalmát is elvesztette, pedig egy éve még ünnepelt szakember volt Liverpoolban. Rosszul mérte fel az újjáformált keret potenciálját, képességeit, majd visszatért a jól bevált recepthez, de az alapanyagok addigra már megváltoztak, ezzel pedig egészen egyszerűen nem tudott mit kezdeni. Ahogyan leszögeztük már, a Liverpool idénye még mindig megmenthető: a Bajnokok Ligája megnyerése, a Premier League negyedik helyének megszerzése esetén maradhatna a kispadon, de most sokkal több esély mutatkozik arra, hogy heteken belül búcsút int Liverpoolnak…

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. április 4-i lapszámában jelent meg.)








