Vágódeszkát és faasztalokat is készít – Toon Raemaekers-interjú

– Hogy érzi magát egy belga faluból származó játékos a zsúfolt, nyüzsgő magyar fővárosban?
– Nem tagadom, tartottam a változástól… Hogy nem fogom megszokni a nagyvárosi életet, hogy zavar majd a zaj, a tömeg. Mindig nyugodt helyen laktam, a településen, ahol felnőttem, öt-hatezren laknak.

– Az interneten több portálon is a Diest nevű városka van feltüntetve születési helyéül, holott nem ott született, és nem is ott nőtt fel. Hogy is van ez?    
– Bonnert városában születtem, egészen kicsi voltam, amikor a szüleim Zichembe költöztek, közel a német és a holland határhoz. A világhálón talán azért szerepelhet szülőhelyemként Diest, mert négyévesen ott kezdtem el futballozni, oda mentem először hivatalos edzésre. Háztól házig megjártuk tíz-tizenöt perc alatt, legtöbbször édesapám vitt a tréningre.

– A családjával igazi falusi életet éltek? Hogyan képzeljük el, voltak odahaza állataik, a házuk mögött zöldségeskert?
– Mindössze néhány tyúk és egy-két kakas. A kert maga óriási volt, amire már csak azért is jól emlékszem, mert a fűnyírás az én reszortom volt. Ha reggel nekiálltam, jó esetben ebéd utánra végeztem vele. Az más kérdés, hogy édesapám hiába próbált vigyázni a gyepre, különböző típusú magokkal felülvetni, miután megkaptam az első stoplis cipőmet, alaposan kikoptattam vele. Volt egy méretes focikapunk a kertben, képes voltam egész nap rúgni a labdát.

– Más sportágat ki sem próbált?     
– A szüleim fiatalkorukban röplabdáztak, édesanyám profi játékos volt, és apu is magas szinten játszott. Egyikőjük sem alacsony, édesapám kétméteres termetű, anyu pedig egy méter nyolcvan centi.

– A röplabda önnek nem volt opció?
– Kipróbáltam, lejártam edzésre, tetszett maga a játék, de hamar rájöttem, engem sokkal inkább a labdarúgás érdekel. Sejteni lehetett, hogy magas leszek én is, öt centiméter híján két méter lettem, de ez a futballpályán sem hátrány, különösen, hogy középhátvéd vagyok. Alig múltam négyéves, amikor megkértem édesapámat, hogy vigyen el fociedzésre, így kötöttünk ki Diestben. Emlékszem, tél volt, repkedtek a mínuszok, a végére jéggé fagyott a lábam, hazafelé az autóban édesapám meg is jegyezte, ha jól sejti, többet nem szeretnék menni. Ehhez képest onnantól hetente háromszor-négyszer ott voltam a pályán, ha edzés volt, sohasem hiányoztam.

Egy fadarab csiszolásától a megnyugtató hobbiig

– A pályán megszokhattuk, hogy keményen futballozik, kihasználva magasságát, testi erejét. A magánéletben is ennyire határozott, akaratos?     
– Teljesen az ellenkezője vagyok, nyugodt srácnak mondanám magam. Sohasem vágytam rá, hogy a társaság középpontjában legyek, gyerekként sem szerettem, ha mindenki rám figyel. Normális falusi kisfiú voltam, később pedig találtam magamnak egy hobbit, ami teljesen megnyugtatott.

– Lejárt a tópartra horgászni? Vagy vasútmodellt épített a nappaliban?     
– Ezek sem rosszak, de mindig is szerettem az olyan dolgokat, amelyekhez kézügyesség is kell. A kertben először csak egy-két apró fadarabot kezdtem megmunkálni, a következő lépcsőfok az volt, amikor egy egész farönköt formáztam meg. Végül odáig jutottam, hogy kis kávézóasztalokat készítettem, sőt egy kreatív borospohártartót is megálmodtam. De a specialitásom a vágódeszka készítése. Egészen különleges darabjaim vannak.

– És mihez kezdett velük fiatalon? Kivitte a helyi piacra?
– Néhány csapattársam vett belőlük, és anyuék barátainak is eladtam valamennyit. A vágódeszkákat legtöbbször ajándékba adtam, hoztam magammal ide, Budapestre is. A konyhában azt használjuk a barátnőmmel, mindig Belgium és a családi ház jut róla eszembe.

– A futballban is ennyire tehetséges volt?     
– A pályafutásom inkább klasszikusnak mondható. Nem én voltam a környék legtehetségesebb fiatalja, de szorgalommal sok mindent ellensúlyoztam. Sohasem adtam fel, ha nem voltam beteg, minden edzésen ott voltam, egyszerűen nem lehetett távol tartani a pályától. Nem voltak nagy ugrások a karrieremben, tizenhét évesen nem vitt el egy nagy klub, elmúltam huszonkettő, amikor elköltöztem otthonról. A Mechelen igazolt le, oda már a barátnőmmel együtt költöztem.

A barátnője a belga első osztályban volt kapus 

– Igaz, hogy a párja, Silke szintén labdarúgó?     
– Csak volt. Amikor múlt nyáron a Ferencvárosba igazoltam és Budapestre költöztünk, úgy döntött, feladja a karrierjét, és jön velem. Pedig odahaza a legmagasabb osztályban játszott, a Fortuna Sittard kapusa volt, korábban a különböző korosztályos válogatottakban is számítottak rá.

– Nem vetődött fel, hogy esetleg itt, Magyarországon folytassa a karrierjét?
– Próbáltam rábeszélni, de huszonhat évesen úgy döntött, felhagy a játékkal. Pedig utánanéztem, hogy a Ferencvárosnak milyen jó női csapata van.

– Egy kapus és egy középhátvéd kapcsolata szakmailag is érdekes. Előfordul, hogy ő más szemmel látja az ön játékát, és kritizálja a meccsek után?     
– Rendre kint van a Groupama Arénában, a Magyar Kupa-győzelmünk után a pályán ünnepelt velem. De sohasem szól bele, mit hogyan kellett volna csinálnom. Inkább a támaszom mindenben. Csak a jóra hívja fel a figyelmem, ő ilyen beállítottságú.

– Otthon a négy fal között örökös téma a futball, vagy inkább kerülik?     
– Silkét is kifejezetten érdeklik a mérkőzések, szereti a labdarúgást. Nem azt mondom, hogy otthon állandóan a futballról beszélünk, de most, hogy megy a világbajnokság, esténként sok meccset nézünk meg közösen.

– Mit várnak a belga válogatottól? A csoportjában Egyiptom, Irán és Új-Zéland az ellenfél.     
– Ránézésre könnyűnek tűnhet a csoport, de egy világbajnokságon egyetlen meccs sem az. A nagy csapatok igen erősek, a kisebb válogatottak pedig mindent beleadnak, hogy megmutassák magukat, hogy bebizonyítsák, érdemes rájuk odafigyelni. Már most is láthattunk jó néhány meglepetést, és szerintem lesz is még belőle. A belga válogatott a csoportból könnyedén továbbjut, az elmúlt időszak felkészülési mérkőzéseit is láttam, masszív a kerete. Úgy gondolom, akár a legjobb négyig is eljuthat.

A nyári szünidő alatt Szicíliában pihent

– A Fradiban nagy a nyomás, bajnoki cím, kupagyőzelem, Európa-liga-szereplés. Ön inkább szereti, ha minden meccsen kötelező nyerni, vagy idő kellett, amíg megszokta ezt az elvárást?     
– Ez a legnagyobb különbség a korábbi klubjaim és a Ferencváros között. Mielőtt aláírtam volna a szerződésem, sokat érdeklődtem a klub felől, rengeteg videót néztem meg a Fradi korábbi mérkőzéseiről, a stadion hangulatáról. Tudtam, hogy itt elvárás a bajnoki cím, minden mérkőzést nyomás alatt kell játszani. De éppen ez vonzott a leginkább! Végre igazán nagy klubban szerettem volna szerepelni. Idén a bajnoki ezüst mellé Magyar Kupa-arany jött össze, a következő idényben nem elégszem meg, csak a két arannyal. Más szóba sem jöhet! Reméljük, a nemzetközi porondon is hasonlóan hosszú idény vár ránk, az Európa-ligában ismét szeretnénk ott lenni a főtáblán.

– A nyári szünetben három-négy hetük volt pihenni, lazítani. Sikerült teljes mértékben feltöltődnie?     
– Az utolsó bajnoki után hazautaztunk Belgiumba a családhoz, ahol egy hetet töltöttünk. Utána a barátnőmmel Szicíliába repültünk, gyönyörű helyeken jártunk, élveztük a napsütést, a tengerpartot, a semmittevést, na és a jobbnál jobb éttermeket. Az ételek egyszerűen csodálatosak voltak. Finomabbnál finomabb helyi fogásokat ettünk.

– Ha csak egy deka súlyfelesleg is felszaladt volna, annak már régen búcsút inthetett, hiszen az új vezetőedző, Borbély Balázs alaposan megdolgoztatja a csapatot. Tényleg kemények a tréningek?     
– Gyakran előfordul, hogy a labdát ki sem visszük az edzőpályára. De ez ilyen időszak, most kell erőt gyűjteni az előttünk álló kihívásokhoz. A nyáron Robbie Keane távozott a kispadról, Borbély Balázsnak és az új szakmai stábnak mások az elképzelései, szóval egyáltalán nem gond a sok kemény edzés. A keretben is vannak változások, de mire következnek a tétmérkőzések, készen kell állnunk. A védekezésünknek az elsők között kell összeállnia.

– Gyerekkorában volt olyan hátvéd, akit bálványozott? Akinek a televízióban leste a mozdulatait?
– Vincent Kompany volt a nagy kedvencem! Ő jelentette nekem azt a védőt, akire fel lehetett nézni. Nemcsak azért, mert fantasztikus futballista volt, hanem azért is, ahogyan viselkedett a pályán. Erős volt, gyors, jól olvasta a játékot, vezérként irányította a védelmet. Gyerekként sokszor néztem a meccseit a televízióban, és próbáltam ellesni az apró részleteket.

–  Olyan szeretett volna lenni, mint ő?  
– Tudtam, ha egyszer profi futballista leszek, olyan magabiztos szeretnék lenni, mint ő. Edzőként is nagyot alkothat, a Bayern Münchennél érdekes szakmai meglátásai vannak.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. június 20-i lapszámában jelent meg.)