Kamuti Jenő: Lemondtam a melbourne-i olimpiáról, és ezzel mentettem meg apám életét

„Amit az öreg mondott, nekem szent volt” – idézte fel Kamuti Jenő azt az 1956 októberi estét, amikor Bay Béla magához hívatta Tatán, a vívóválogatott edzőtáborában. A 19 éves sportoló már kivívta a helyét a magyar tőrcsapatban, amelynek Fülöp Mihály, Gyuricza József és Csikós Ferenc is tagja volt. Édesapja, idősebb Kamuti Jenő a MÁV vezérigazgató-helyettese volt, akit 1956. október 23-án választottak meg a vasúttársaság központi forradalmi bizottsága elnökének. A vasút működésének fenntartásáért felelt, ezért tartott a megtorlástól.

„A mester azt mondta, tudom, hogy az Amerika Hangját és a Szabad Európát hallgatjátok, és azt várjátok, hogy jönnek és nem engedik vissza az oroszokat. De én idősebb vagyok, jobban ismerem a politikát, mint ti. Ezt a forradalmat az amerikaiak nem fogják megvédeni.” Bay Béla arra figyelmeztette: ha kiutazik a melbourne-i olimpiára, nem tud majd segíteni az apján, ha itthon marad, a sporton keresztül talán tehet érte valamit. A mester nem követelt tőle azonnali választ: „Gondold végig, és reggelre döntsd el” – tette hozzá. Kamuti először tiltakozott: „Én nem mondok le az olimpiáról!” Másnap reggel azonban közölte: nem utazik el Melbourne-be.

November 4-én a szovjet hadsereg katonai inváziót indított Magyarország ellen. Kamuti édesapját eltávolították a MÁV-tól, majd 1957 januárjában letartóztatták. A család a későbbiekben semmit sem tudott róla. „Az apámat elvitték, és kilenc hónapig azt sem tudtuk, hogy kivégezték, meghalt, vagy ha él, akkor hol van.” Közben őt is kizárták az orvosi egyetemről, az utazási lehetőségeit erősen korlátozták.

1957 júniusában végül kiutazhatott egy több sportág versenyeit felvonultató moszkvai eseményre, a világifjúsági és diáktalálkozóra (VIT). „Mint egy megszállott, olyan voltam, csak az apám sorsa érdekelt.” A tőrözők egyéni versenyében legyőzte a szovjetek egyik legjobbját – a későbbi kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok –, Mark Petrovics Midlert, és megszerezte a magyar csapat első aranyérmét.

Másnap Komócsin Zoltán, a küldöttség első embere, a KISZ befolyásos vezetője fogadást adott a tiszteletére. Amikor megkérdezte, mit szeretne a hazatérése után, lakást, autót vagy más kedvezményt, ő egyértelművé tette: „Szeretném megtudni, hogy édesapám él-e. A MÁV központi forradalmi bizottságának elnöke volt, letartóztatták, és nem tudom, hogy kivégezték-e, vagy életben van.” A merész kéréssel Bay Bélát is meglepte, aki azt mondta neki: „Te hülye vagy, téged a Gulágra fognak vinni, nem jössz haza!” Kamuti félt, de hazatért.

1957. szeptember 6-án két ÁVH-s kereste fel, s másnapra egy Akácfa utcai címre rendelték be. Az udvaron fegyveres őröket és géppuskákat látott: a kiürített bérházból börtönt alakítottak ki. „Azt hittem, most engem is letartóztatnak…” Aztán közölték vele, hogy találkozhat az apjával. „Nem tudtunk megszólalni. Leült, én is leültem, és csak néztük egymást. Mit tud kérdezni az ember ilyenkor?!” – idézte fel a keserédes pillanatot. Még az édesapja próbálta megnyugtatni: „Nem vertek meg, ne hidd azt, amit mondanak ott kint. Rendesen bánnak velem, kihallgatnak.” Kamuti egészen hétköznapi dolgokról számolt be apjának: elmondta, hogy szep­tember van, otthon, Rákospalotán fatüzelésű kályhával fűtenek, és ilyenkor szokta beszerezni a tűzifát. „Most te vagy otthon a férfi, neked kell ezt elintézni” – mondta erre az apja. Ám az ÁVH-sok fegyverekre utaló titkos üzenetet sejtettek az elhangzottak mögött. Idősebb Kamuti Jenőt később bíróság elé állították, 1960-ban szabadult, de házi őrizetbe került. Többé nem dolgozhatott, alkalmi munkákból élt. Negyvenkilenc évesen halt meg.

Kamuti Jenő számára a melbourne-i olimpia kihagyása máig nem egyszerűen egy elmaradt sportlehetőség. Amikor arról kérdezték, megbánta-e, hogy hallgatott Bay Bélára, egyértelmű választ adott: „Nekem felért egy olimpiai győzelemmel, hogy megmenthettem az apám életét.”  

1956-ban, mindössze 17 évesen, vívózsákkal a vállán menekült el Magyarországról. Franciaországban mérnök és vívómester lett, de szülőhazáját és a barátait sohasem felejtette el. A Nemzeti Sport a napokban Budapesten barátját, Kamuti Jenőt meglátogató Georges Pálfit kérdezte az 1956-os emlékeiről.    „A forradalom leverése után jóformán nem lehetett kimenni az utcára, mert összeszedték a fiatalokat – idézte fel Georges Pálfi, miért döntött a menekülés mellett. – Együtt mentünk át Ausztriába egy vezetővel, mert jobb volt tudni, merre vannak az aknák, és hol lehet átkelni a határon.” Bécsben egy református közösségben hallott az innsbrucki magyar gimnáziumról. Érettségi előtt állt, és nem akarta félbehagyni a tanulmányait: „Azt mondtam, az mégsem lehet, hogy ne érettségizzek le.”     „Még be sem mentem az egyetemre, már vívótermet találtam” – mondta már a franciaországi élményeiről. A sport új közösséget adott neki: „Egy másik otthonra leltem, a vívás volt a kapaszkodóm.” Később mérnök lett, és edzőként francia bajnokokat nevelt. A hatvanas évek végén a francia kardvívás színvonala elmaradt a magyar élvonalétól, a magyar tőrözők pedig tanulhattak a franciáktól. Pálfi közreműködésével tíz éven át tartó csereprogram indult: francia kardvívók érkeztek Magyarországra, magyar tőrözők utaztak Franciaországba. A korszakos vívóedző, Szepesi László is részt vett a programban, amelynek egyik későbbi kiemelkedő „kedvezményezettje” lett Jean-Francois Lamour olimpiai és világbajnok kardvívó, későbbi francia sportminiszter.   Pálfi Dourdanban vívóklubot alapított, és három évtizedes versenysorozatot indított. Kamutival a barátságuk megmaradt, gyakran látogatták meg egymást. 1985-ben a budapesti ifjúsági világbajnokságon a francia küldöttség csapatkapitányaként vitte a zászlót. Franciaországban volt a családja, két fia és otthona, Magyarország mégis hazahívta. „A szüleim már nem éltek akkoriban, rokonaim sem nagyon voltak, de valami visszahúzott. Tulajdonképpen a magyarságom és a barátom, Kamuti Jenő miatt jöttem haza. És igen, sokszor megkaptam már a kérdést, hogy lehet-e két hazája az embernek, de a válaszom egyszerű: lehet. De szíve csak egy.”

A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. október 22-i lapszámában jelent meg.)